Bakonyszentlászló

A mai Bakonyszentlászló Árpád-kori elődjéről nem maradt adat. Első és ismert említése nagyon késői, 1432-ben Garai Miklós nádor cseszneki váruradalmának itteni tiszttartója, Szentlászlói György nevében fordul elő. A pannonhalmi konvent egy 1437-ből származó jelentésében szerepel a Némái Kolos Jeromos cseszneki várnagy által Szentlászlóba helyezett tiszttartó, aki feltételezhetően az öt évvel korábban megnevezett Györggyel volt azonos.

A bakonyszentlászlói templom a kutatások szerint a 13—14. század fordulójának évtizedeiben épült, s ha valóban királyi kanászok faluja volt a település, akkor építtetőjét a királyi hatalomban kereshetjük.

A 16—17. században ezen a vidéken is pusztítottak a be-betörő török portyák, a falu azonban nem néptelenedett el. Utolsó pusztulása 1687-ben történt, amikor a templom is leégett, azonban a földbirtokosok engedélyével hamarosan újjáépítették.

A szentlászlóiak kérvénye alapján Veszprém vármegye 1744-ben királyi engedélyt kért az evangélikusok templomának rendbetételére és új tető készítésére. A megkapott királyi leirat alapján a vármegye végül is 1754-ben adta ki az erre vonatkozó engedélyt.

A templomon folytatott utolsó nagyszabású építkezés 1816-ban történt, amikor az addig középkori kiterjedésében álló templom nyugati oldalára a jelenlegi tornyot emelték. A munkához Labrich István uradalmi tiszttartótól vett fel 1550 forint kölcsönt a gyülekezet, és azzal 1822-ban számolt el. A barokkos külsővel emelt toronyba 1867-ben villám csapott, a templom leégett. Újjáépítése ezt követően változatlan formákkal történt meg.