Felsőörs

A régészeti leletek egyértelműen bizonyítják, hogy a mai Felsőörs környéke nem volt lakatlan a magyar honfoglalás idején. A honfoglaló magyar nemzetségfők jellegzetes temetkezése - a lakott helyektől távoli, magányos lovastemetkezés nyomai - a mai Felsőörstől délre emelkedő Kis-hegyen kerültek elő 1937-ben. A vidék későbbi neve - Örs királyi föld - azt a hitet táplálta, hogy netán a hét honfoglaló vezér között szereplő Örs (Vrs) vagy Örsur (Vrsuuru) vezér szállásterülete volt ez a térség. Azonban a legkorábbi magyar krónikák, köztük az 1358-ban írott Képes Krónika egyértelműen azt közölte, hogy a hetedik kapitányt Örsnek hívták. Az ő nemzetségének a Sajó mellett volt a lakhelye. (Képes Krónika).

A falu neve több Árpád-kori oklevélben feltűnik 1269: Örs - "Vrs", 1272: Örs falu - "villa Wrs". Ez a korai, XII—XIII. századi Örs falu három - egymástól viszonylag távol fekvő - házcsoportból állhatott. A kezdetben egységesen kezelt Örs falu a XIV. század elejére vált szét két településre: a mai Felső- és Alsóörsre, míg a kettő között fekvő falurész (a mai Középsok) nyomtalanul elenyészett. 1318. december 16-án kiadott oklevélben nevezték először "felső" Örs falunak ("... superior villa Vrs..."). A XI-XII. századokban Örs falu ("...villa Wrs...") egyöntetűen királyi és királynéi birtok volt. Lakói kezdetben kizárólag a királyi és királynéi udvarnak alárendelt, csak annak adózó - szolgarendű - udvarnokok, tárnokok, szakácsok, szőlőművelő vincellérek, lovászok voltak.

II. István uralkodása alatt (1116-1131) a Rátold nemzetség egyik ága kapott birtokot a királytól, ők voltak a felsőörsi Mária Magdolna egyház kegyurai. A nemzetség 1131-től 1402-ig ténylegesen birtokolta a falut, majd birtokaikból kiszorulva a nemzetségből származó Batthyány-család maradt templom kegyura. Az kétségtelen, hogy a faluban - a későbbi (XII-XIII. századi prépostsági) templom helyén - már állt egy torony nélküli és déli irányú bejárattal épített XI. századi templom, amely körül terült el a falu temetője.

Az 1962-1964. évi ásatások és feltárások megállapították, hogy kezdetben - a XII-XIII. század fordulóján - csak a ma is álló, hatalmas, négyzetes alaprajzú, vörös kváderkövekből rakott tornyot építették fel, a már korábban is álló - torony nélküli - kis templom nyugati végén. A korábbi kis templom szélessége és hossza azonos volt a mai templom főhajójával, az oldalhajók nélkül. Az új torony felépülte után a templomnak két bejárata volt: a régi - déli - oldalkapu, s a torony alján át nyíló új, díszes (bélletes) bejárat. A toronyalj a Rátold-nemzetségbeli Örsi-család (alapító tagjainak!) temetkezési helyéül szolgált.

A XIII. század második felében építették körül a torony északi és déli oldalát. Azóta csak a torony nyugati oldala látható. Ez az oldal, a nyugati toronyhomlokzat három egymás feletti faltükörből áll. Az alsó faltükörben helyezkedik el a díszes kapu. A fölötte lévő faltükörben - egymás feletti két sorban - négy ablak zsúfolódik össze. Az alsó sorban három ablak alkot egy csoportot, elfoglalva a faltükör teljes szélességét. Ezek felett - középütt - nyílik társtalanul egy ablak a záró párkányzat alatt. Az alsó három ablak közül a középsőt - a XVIII. századi renoválás során - kitágították, a két szélső ablakon viszont ott vannak - románkori építészetünk egyedülálló példájaként - a csomózott törzsű féloszlopok. A torony a második faltükörrel befejeződött. A torony harmadik ízét képező nyolcszögletű építmény későbbi, talán a XIV. század végén építették.

A templomépíttető Örsi-család - feltehetően a templom építésével egyidejűleg - egy világi prépostságot alapított a Mária Magdolnáról elnevezett templom mellé. A prépostság eredetét és alapítását napjainkig homály fedi. Egy bizonyos csupán: a prépostság soha nem volt szerzetesrend kezén, nem volt szerzetes prépostság. Kezdettől fogva világi papok - egy prépost és esetleg egy-két kanonok - birtokolták. Ennek egyik legdöntőbb bizonyítéka a templom főbejárata feletti kőből faragott portálé. Ezen - középütt - egy püspöksüveges alak látható, baljában pásztorbottal, jobbjával áldást osztva. A püspöksüveges alak jobbján egy férfi, balján egy női alak: nyilvánvalóan a templomalapító házaspár képe.

Az Örsi, Kővágóörsi családok nevei gyakran szerepelnek az okiratokban. A szegényebb Kővágóörsi ág már nem redelkezettjelentős birtok résszel Felsőörsön, Kővágóörsi Miklós fia „kis" György az esztergomi érsek szolgálatába állt, mint az eszetrgomi vár várnagya. Mint esztergomi várnagy - 1392-ben - feleségül vette János battyányi (ma: Szabadbattyán Fejér vármegyében) nemesember Kata nevű leányát. Apósa rövidesen bekövetkezett halála után Kővágóörsi Kis György - új birtokai után - felvette a Batthyányi György nevet, s ezzel megalapítójává vált a magyar történelemben oly nagyhírű Batthyány-családnak. Annak ellenére, hogy a Kővágóörsi-Batthyány család elköltözött ősi birtokáról, Felsőörsről, a Mária Magdolna egyház kegyúri jogaiban továbbra is osztozott az Örsi-ággal, s nem mondott le több örsi birtokrészéről sem, s fenntartotta jogát arra vonatkozólag, hogy beleszóljon a közös családi ügyekbe.

Az Örsi, Kővágóörsi család 1402-ben kihalt, a felsőörsi birtok érdekes módon nem az elszármazott Batthyány családé lett, hanem Zsigmond király Szentgyörgyi Vince Tamásnak adományozta. A jogos örökösök perbe kezdtek az ősi birtok miatt. 1435 decemberére lezárult a Batthyány-család tagjainak, György fia Lászlónak a pere a Szentgyörgyi Vincze családdal. A perben amely a veszprémi káptalan előtt zajlott le - a Szentgyörgyi-család tagjai: László és István a Kővágóörsi-család ősi birtokait visszaadták a Batthyányiaknak. 1452 után az ősi Kővágóörsi-Batthyány család már csak Örsi Miske nevű ősük által alapított felsőörsi Mária Magdolna egyház (templom és prépostság) kegyuraságát tartotta meg. Hunyadi Mátyás 1476-ban megerősítette a prépostságra vonatkozó kegyúri jogaikat.

1478-ban végleg elvált egymástól a hajdan egy településhalmazba tartozó Alsó- és Felső-Örs. Ebben az évben ugyanis Vetési Albert veszprémi püspök önálló plébániát adott Alsóörsnek. Eddig ugyanis az alsóörsi Szűz Mária templom (amely napjainkig eredeti helyén áll) a felsőörsi Mária Magdolna anyaegyház fiókegyháza volt ("...ecclesia sancte Marie in alEwrs fundata ab ecclesia beaté Mariamagdelene matrice scilicet in felEwrs fundata...").

1529-ben a Szapolyai Jánost támogató törökök feldúlták a falut (a veszprémi püspök Szalaházy Tamás Habsburg Ferdinánd pártján állt). 1531-ben a püspök familliárisa devecseri Choron András foglalja vissza a környéket a Szapolyai párttól. Az 1531. évi állami - dicális - adóösszeírásból az tűnik ki, hogy Felsőörs (Felsew Ewrs) teljes egészében Chóron Andrásnak volt birtokában. 1552-ben Veszprémet elfoglalta a török, Felsőörsöt is felprédálták a portyázó csapatok. 1552 júniusától - több mint másfél évszázadon át - Padányi Bíró Márton felsőörsi prépostságáig (1729-1745) a felsőörsi prépostság nem működött. 1570-ben a törökök ismét feldúlták a falut, de a támadók súlyos vereséget szenvedtek az alsóörsi csatában.

A török időkben részben elpusztult templomot a XVIII. sz. közepén állították helyre (Padányi Bíró Márton). A belső munkák 1743-ban fejeződtek be, az orgona 1745-ben készült el.