Nagykemlék

Nagykemlék azon váraink egyike, amely már biztosan állt a tatárjárás előtt. 1242-ben a IV. Bélát üldöző tatárok rövid ideig ostrom alá fogták, amit az akkori várnagya, az Ákos nembéli Bebek Fülöp visszavert. Erről a király 1243-ban kiadott okleveléből értesülünk: "a fent említett Fülöp, az őrizetére bízott Kemlék nevű várunkat  ("castrum nostrum Kemluk") védelmezte okosan és hűségesen, mind a tatárokkal, mind azokkal szemben, akik hűtlenségbe esve, Szlavónia felől többször megtámadták. Ennek köszönhető tehát, hogy Szlavónia feletti uralmunk megújult."   Kemlékről korábbi adatok nincsenek. Közvetett adatként a kemléki várispánság említhető meg, ami  Dénes József feltételezése szerint esetleg már Szent István király idején létrejöhetett, de Könyves Kálmán horvát hódítása után valamikor bizonyosan. 1263-ban Miklós mestert, a királyi étekfogók kancellárját  és kemléki (kemluc-i) ispánt említik.

V. István király 1270-ben Rátót nembeli Roland bánnak adományozta Kemléket és tartozékait, utódai 1283-ban még osztozkodtak rajta. Utána ismét királyi birtok lett, III. András 1291-ben már sajátjaként hivatkozott rá. Engel Pál feltételezi, hogy királynéi birtok lett.

A 14. század elején Nagykemlék és a közeli Kiskemlék is Kazotics Ágoston zágrábi püspöké, az oklevelek az ő Kemlék alatti comitátusát említik. Őt 1318-ban I. Károly Avignonba küldte a pápához követségbe, majd megneheztelt rá és nem engedte hazatérni. 

Nagykemlék az Anjou királyok alatt királyi várként a szlavón bánok honorbirtokává vált. 1334-ben Herborth fia Miklós magister Nagy (Maior) Kemluk-i várnagya, és Farcasius fia: Adorján a vár comes terrestris-e. 1346-ban Jakab a kőrösi és nagykemléki ("de maiori Kemlek") ispán. I. (Nagy) Lajos király többször megfordult Nagykemléken, például 1362. júniusában és 1380. májusában.

Luxemburgi Zsigmond gyakran elzálogosította Nagykemléket, főként a balkáni külpolitikája miatt. 1396 körül Vuk Vukčić bán kapta meg Zsigmondtól. Halála után az özvegye birtokolta 1405-ig.

1402-ben Jakab fia Lőrinc a nagykemléki ("maiore Kemluk") terrestris comes, 1406-ban Tamás nagykemleki comes terrestris szerepel oklevélben. 1407-ben Benedek fia Miklós a várnagy ("castellanus de maiore Kemluk"). 1409 márciusában Frigyes fia Gergely a nagykemléki várnagy.

Zsigmod király 1408-ban vagy 1409-ben feleségének, Cillei Borbála királynénak adta. 1409-ben Her Zsigmond a szlavóniai két Kemlék vár királynéi kapitánya ("capitaneus utriusque Kemluk"). Borbála királyné gyakran tartózkodott Kemléken, 1412-ben is innen utasítja a csázmai káptalant. Valószínűleg hozzá köthetők a vár 15. századi építései.

1419-ben pletykák alapján Zsigmond száműzte feleségét, és a birtokait is elvette. 1423-ban a király megbocsátott neki és 1424-ben rendezte a királynéi birtokokat, jövedelmeket. 1424-ben Albert osztrák herceg, későbbi magyar király és az országnagyok közös oklevelében az szerepel, hogy Borbála királyné visszakapta az előzőleg tőle elvett birtokokat. A felsorolásban szerpel mindkét Kemlék vára ("utputa utriusque castri Kemlek"). Zsigmond az elkobzott szlavóniai birtokok és jövedelmek helyett a Felvidéken adott várakat és birtokokat a királynénak (Buják, Szanda, Zólyom, Végles, stb), így a két Kemlék maradt királyi birtok, amit Zsigmond többször is elzálogosított. 1425-ben Korbáviai György és Ivánka Kemlék királyi várnagyai ("ipsius castri nostri Naghkempnek")

1427. május 1-én Zsigmond király, hogy pénzt szerezzen a galambóci hadjáratra, Nagykemléket 14.000 aranyforintért Albeni János zágrábi püspöknek zálogosította el Cillei Borbála királyné beleegyezésével ("cum consensu Barbarae consortis et procerum"). A püspök végrendeletében a püspökségre hagyta, de Zsigmond újra visszavette. Az 1439 körül íródott "Consignatio castrorum pro honore Sigismundi regis datorum" szerint Zsigmond király Nagy- és Kiskemlék várakat II. Tvrtko bosnyák királynak zálogosította el. Ez 1435-ben lehetett. 1436-ban Stanchich Pál a kemléki várnagy, 1442-ben Pataki Péter fia Miklós a kemléki comes terrestris.

Albert király 1438-ban Nagykemléket Brankovics György szerb despotának ajándékozta. Egy későbbi oklevél szerint Nagykemléket fia István, és leánya, Katalin öröklik. Katalin 1440 körül Cillei Ulrikhoz megy feleségül, így Brankovics halála után Cillei felügyelete alá tartozott.

1447. november 22-én V. László király meghagyja a Medve, Rakonok, mindkét Kemlék és Kapronca várában lakozó rácoknak, hogy Szlavónia nemeseit, azok jobbágyait és a turopolyai nemeseket kiváltságaikban ne háborgassák és tőlük semmi nemű adót ne szedjenek. Ezek szerint Brankovics szerb despota emberei kezén van a vár.

1451-ben Pyers György mindkét Kemlék kapitánya és Cirkvenai Mikchecz Pál a nagykemléki comes terrestris.

Cillei Ulrik 1456-ban történt meggyilkolása után felesége, Brankovics Katalin maga és testvére, István nevében 1460. március 10-én Kaproncát, Medvevárát, Rakováczot, a két Kemléket, Szentgyörgyöt, Csáktornyát, Sztrigót és Varasdot 29.000 forintért és Postojna krajnai várért Frigyes császárnak engedte át. Ez az adás-vétel végül nem jött létre, és végül az özvegy ezeket a birtokokat 62.000 magyar arany forintért Vitovec Jánosnak és két vejének: Weispriach Boldizsárnak és Zsigmondnak adta el, kik a vételárat azonnal készpénzben lefizették.

1465. április 13-án Szapolyai Imre és Újlaki Miklós szlavón bánok datálnak Nagykemléken, ekkor a két Kemlék már ismét királyi vár.

1472-ben Mátyás király a Körös megyei Nagykemlék és Kiskemlék várakat Koszách Vladiszláv (László) szentszávai hercegnek, a Balsa-i család horvát ága alapítójának adományozta. Ő dux de Kemlek-nek hívatta magát. Nagykemléket a helyi nemesek panaszai miatt a király elvette tőle és 1480. október 8-án Egerváry László horvát bánnak adta zálogba. Érdekesség, hogy 1481. január 18-án Mátyás ismét László hercegnek adta Nagykemléket Kiskemlékkel együtt ("castra nostra utraque Kemlek in regno nostre Sclavonie in Crisiensi"), kiegészítve a Valkó megyei Marót vár adományával (galéria). Mátyás 1483-ban öt évre szóló fegyverszünetet kötött II. Bajezid szultánnal, így László herceg politikai súlya így alaposan lecsökkent, és sem Nagykemléket, sem Marótot nem tudta birtokba venni (illetve visszaszerezni). Nagykemléket Egervári László, majd 1487. január 1-én Mátyás király a zálogból visszaváltott, Körös megyei Nagh Kemlek királyi várat, a hozzá tartozó oppidumonkkal, villákkal stb. Bayna-i Both Andrásnak s általa édestestvéreinek: Both Ambrusnak és Jánosnak 4000 arany forintért a visszaváltásig elzálogosította.

Mátyás halála után 1490. június 9-én az országnagyok oklevelet bocsátottak ki, hogyha nem Mátyás fiát, Corvin Jánost válaszják meg magyar királynak, akkor Bosznia királyává kell koronázni és felsorolják a birtokokat, amiket meg kell kapnia. Ezek között szerepel Kemlék vára is örök jogon. 1490. július 31-én a frissen megválasztott II. Ulászló ezt a megállapodást megerősítette és "castrum Kemlek Maius" Corvin János tulajdonába került, de ekkor még nem jutott hozzá.

1494. 05. 06-án Kinizsi Pál országbíró bizonyítja, hogy Bayna-i Both András a nála zálogban volt Liptó megyei Lykawa és a Körös megyei Kemlek várakat Corvin János hercegnek visszaadta, ez viszont eladta neki és édestestvérének: Both Ambrusnak 20.000 forint örök áron a Baranya megyei Soklos [Siklós] várat és tartozékait.

1506. 12. 08-án II. Ulászló a csázmai konventet értesítette, hogy a magtalanul elhunyt Corvin Kristóf liptói herceg várait, kastélyait, melyek a királyra szálltak, Corvin János érdemeire való tekintettel az özvegynek és lányának adományozza. A felsorolt uradalmak között szerepel Kemlék is. 1509-ben Brandenburgi György elvette feleségül Corvin János özvegyét Frangepán Beatrixot, majd annak halála után a birtokok az ő kezére kerültek.

Ezután valamikor Alapy Boldizsár szerzi meg a várat (* több forrás ezt 1502-re teszi, de ezt II. Ulászló oklevele cáfolja). Boldizsár 1510-ben Jajca várának parancsnoka volt és 1515-1519 között horvát vicebán. Az utódai felveszik a Nagykemkéki utónevet.  Az 1550-es évek elején a török intenzíven támadták a horvát-szlavón végeket. 1552-ben elesik Csázma, Monoszló és Verőce, Nagykemléket immár közvetlenül fenyegetik a törökök. 1553-ban Lenkovics Iván a grazi haditanácsnak javasolta a horvát végvárak megerősítését, Nagykemlékbe 20 martalóc helyezését javasolta.  Nagykemléket 1557 körül megerősítik, ekkor épülhetett a legalsó váröv. Az akkori tulajdonosa az az Alapy Gáspár ("Gasparus Alapy de Nagh-kemlek"), aki túlélte Szigetvár 1566-os ostromát és fogságból való szabadulása után később Kanizsa főkapitánya is lett. 1573 februárjában a horvát nemesi csapatok vezéreként az ő irányításával verték le a horvát parasztok lázadását, és fogták el Gubec Mátét, a lázadók vezérét.

Az Alapy család 1584-ben fiágon kihalt, Nagykemléket a női ági örökösök közül Kiskemlék akkori tulajdonosa, Orehóczy Ferenc szerete meg. Ezután hosszas pereskedés indul a birtokért a többi nőági leszármazottal, az Erdődyekkel és Draskovichokkal. Végül II. Rudolf 1608-ben a Draskovichoknak ítéli a várat, de a birtok egy része marad az Orehóczyaknál, akik a vár alatt egy kastélyt építettek (mára ez is elpusztult).

Draskovich Gáspár halála után 1688-ban Nagykemlék ismét az Orehóczy család uralma alá került, de ők már új kastélyt használták a vár alatt ("castellum muratum sub castro Nagy Kemlek"). Nagykemlék vára feltehetőleg az 1699. évi földrengés után dőlt romba. A birtok Orehóczy Johanna kezével 1733-ban Keglevich Péter grófhoz került, ekkor azonban a vár már csak romként szerepel a birtok összeírásában. Az 1734-es összeírás megemlíti, hogy a vár háromszoros fallal volt övezve.