Neszmély erődített templom

Neszmély erődített templom

Neszmélyen, a településen átvezető 10-es út mellett közvetlenült található az egykor erődített gótikus templom. A Komárom-Esztergom megye műemlékeit összesítő 1996-os műben a következő leírás áll róla: "Főút mellett, részben lőréses körítőfallal övezett kertben, szabadon álló, keletelt, egyhajós, poligonális szentélyzáródású templom, Ny-i homlokzata előtt toronnyal, szentélyzáródás felett kontyolt nyeregtetővel. D-i oldalán újabb előcsarnok. A torony és a hajó sarkain kő armírozás. A szentélyen gótikus ablaknyílások és támpillérek, az É-i homlokzaton gótikus boltozat részletei. Síkmennyezetes hajó, a Ny-i oldalon öntöttvas oszlopokkal alátámasztott karzat. Épült a 14. század végén, a 15. században bővítették, 1649-ben újjáépítették, majd 1787-ben megújították és bővítették, ekkor épült újjá tornya, és ekkor bontották el az É-i oldalról a kápolnát. Átépítve 1891-ben (építész: Mikus Sándor és Aughoffer Adolf) és 1932-ben. Körítőfala részben középkori eredetű. A templomkertben: római kori sírkőtöredék és gótikus faragványok."

A templomon legalább két gótikus építési periódus figyelhető meg, mert a torony és a hajó gótikus elemei elütnek a szentélyétől. A kutatók szerint míg a szentély inkább a Mátyás-korra datálható, addig a torony és szentély részletei inkább a Zsigmond-kor elejére utalnak. A templom építése az itt birtokos Hanckófiakhoz köthető, a kutatók véleménye szerint az első gótikus periódus 1396 körül épülhetett. Zsigmond király 1404-es itt tartózkodásakor a templom már állhatott. A Mátyás-kori építési fázisról semmilyen történeti adat nincs, csak a műrészletek alapján lehetséges a 15. század végi datálás.

A török időkben a falu elnéptelenedik, a templom is romos lesz. 1633-ban viszont használhatták, ekkor a reformátusok harangot öntettek. A Historia Domus 1743. március 20-i bejegyzése szerint ekkor új haranglábat építettek, az 1696-ban emelt régi helyett.

1780-ban a templomot és a védőfalát is javították. A kapu javításával kapcsolatban megemlítik a "Görög-bástya" néven említett délkelei erődítést. 1783-ban földrengés rongálta meg a templomot. A toronyról megjegyzik, hogy a "mi tsonka tornyunk". A leomló részek a templom tetejét is beszakították. Az újjáépítés 1787. márciusában kezdődtek meg és 14 héten át tartottak. Ekkor bontották el a hajó északi oldalán lévő későgótikus kápolna "romladozott falait", és anyagát eladták a komáromi reformátusoknak. A sérült tornyot visszabontották a templom tetejéig, majd ismét felfalazták az eredeti magasságáig. Talán ekkor bontották el a szentély gótikus boltozatát is. Rómer Flóris 1861-ben már csak a boltozat indításait látta. Ekkor rajzot és leírást is készített a templomról: "A templom fallal van kerítve, melyen lőrézsek vannak alkalmazva, a szentélynél a fal szintén octogonnal végződik, melyet bástyának lehetne tekinteni." 1816-ban, a két kerítéskapu tanúsága szerint, átépítették a külső kerítőfalat.

1874 tavaszán a torony tetejét javították és a csúcsára ekkor került a reformátusok jelképe. 1891-ben a déli homlokzat elé előcsarnokot emeltek, amelyet 1995-ben bontottak el. A templomi gótikus diadalív is ekkor kerülhetett lebontásra (Rómer rajzán még látni).

1912-ben Sztelhó Ottó a Műemlékek Országos Bizottságának megbízásából alaprajzot készített róla, amelyen az erődítményei még részben láthatók voltak (galéria). Egy emberfejes konzolt is felvázolt a templom szentélyében. Balogh Jolán feltevése szerint talán a templom építészét ábrázolja.

1921-ben Fritz Oszkár írt jelentést a templomról: "A templom műemléki értéke igen csekély, mindössze a szentélynek a XIV. századból való falai sima ablakaival és egyszerű támpilléreivel vannak meg eredeti formájukban. ... A templom jelenlegi állapota úgy a hosszhajó tetőzetének valamint a toronysisak héjazatának sürgős megújítását kívánja. A jelenlegi zsindelytető olyan rossz állapotban van, hogy azt kijavítani nem lehet, azt egész uj borítással kell pótolni."

1932-ben elfalazták a torony alja és a hajó közötti ajtót, és új bejáratot nyitottak. A vizesedés miatt megemelték a járószintet.

1954-ben a körítőfal déli szakaszát 1,6 méterrel beljebb helyezték az út miatt. Ekkor került elbontásra a délkeleti sarokban álló építmény nagyobb része is. 1960-ban helyreállították a tornyot. 1971-ben a templomot kívül és belül is tatarozták. 1995-ben szondázó kutatásokat végeztek a templom falain.


Források: Rozványiné Tombor Ilona: A neszmélyi templom (1964); Magyarország műemlékjegyzéke - Komárom–Esztergom megye (2006); https://neszmely.yolasite.com/reform.php;

Megközelítése

Neszmélyen, a 10 út mellett található közvetlenül. Parkolni az út másik oldalán lehet.

Szélesség: N - 47°44'10.5"
Hosszúság: E - 18°21'36.0"