Dömös Árpádvár

Dömös környékén már az őskorban éltek emberek, a település szélén az 1960-as években egy rénszarvasokra vadászó közösség nyomait találták meg. A késő bronzkorban a Lukács-árok, Rám-szakadék és Árpádvár csúcsa által határolt területen egy nagyjából 300 x 300 m alapterületű földvár épült. A 0,5-2 m magas, 5-20 méter széles sáncok ma is jól megfigyelhetők az erdős területen (1. ábra). 

Dömösön már a kora Árpád-korban egy királyi udvarház állt.  A krónikás hagyomány szerint 1063-ban I. Bélát itt érte az a halálos baleset, mely során az összeomló fatrón maga alá temette a királyt. 1079 telén a németek ellen készülő Szent László király ebben az udvarházban tartózkodott. 1107–1108 fordulóján itt alapította meg a dömösi monasteriumot Álmos herceg.

A bronzkori földvár legmagasabb pontján, a meredek oldalú, 483 m magas hegycsúcson épült a ma Árpádvárnak nevezett Árpád-kori kisméretű vár. Okleveles adat nem ismert róla, építésének időpontja, építtetője sem ismert. Első említése Vályi András 1796-ban kiadott munkájából ismert: "ÁRPÁS HEGYE. Esztergom Vármegyében, melly a’ Dömösi térségről leg inkább látszatik, mint hogy más hegyek felett emelkedik, darabos derekával; tetőjén kő falaknak alapjai, és omladékjai látszatnak, melly épűlet hajdan vagy vár, vagy pedig másféle jeles épűlet lehetett."  Pesty Frigyes 1864-ben már a vár nevét is említi: "...a' szomszéd Dömös község határában egy hegy tetőn létező vár rom, nép ajkán rövidre Pádvár - kiegészítve Árpádvárnak neveztetik." 1880-ban Nedeczky Gáspár dömösi plébános a várat  I. Béla királyunk azon „kastélyával” azonosítja, mely a király 1063-ban bekövetkezett tragikus balesetének színhelye volt.

Árpádvár szerepéről több elmélet is létezik: az egyik szerint a dömösi monostor mentsváraként épült, a másik szerint a pilisi ispánság korai vára volt. A legújabb kutatás szerint a 13. század közepén márt állnia kellett, a 14. században biztosan használták. "Ahhoz, hogy megismerjük a várat, annak a történelemben és a régióban betöltött pontos szerepét, továbbá hogy választ kapjunk azokra a kérdésekre, hogy ki, mikor és miért építette Árpádvárat, még további régészeti feltárásokra lesz
szükség. Célravezetőnek tartanám éppen ezért a vár központi tornyának, valamint a mellette található ciszternának a részleges feltárását, ezenfelül a vár kapujának, illetve kapuépítményének lokalizálását. - Jámbor Keve."

A vár leírása

"A kisméretű középkori vár egy ovális alakú, ÉK–DNy irányú hegytetőn helyezkedik el. A vár több irányból is megközelíthető. A hegy É–ÉNy-i oldalán megfigyelhető a késő bronzkori földvár sánca, mely a hegytetőtől ÉNy-i irányban végighúzódik a Lukács-árokig, majd leköveti az árok peremét K-i irányba, míg a Rám-szakadék mentén és az Árpád-hegy lankásabb K-i felén egészen a középkori várig körbezárja azt. Feltehetően az utóbbi helyén összeérhetett a bronzkori földvár sánca, ám ezt a középkori vár építésével elbonthatták. A várat tehát a bronzkori sánc mentén akár É–ÉNy irányból, de sokkal inkább a lankásabb K-i vége felől lehetett megközelíteni. A LiDAR-felmérésnek köszönhetően megmutatkozott egy, a hegy É-i oldalán, Ny–DNy – K–ÉK irányú alig észrevehető keskenyebb felvezető út, mely a hegy K-i oldalára érve még láthatóan DK-i irányba felkapaszkodik, azonban még mielőtt elérné a várat, elvész a nyoma. A lejtőszögelemzés tárta elénk ennek a keskeny felvezető útnak a meglétét, melyet a terepbejárásaink során sem érzékeltünk. (Jámbor Keve)" A vár körül a hegy peremének szélén egykor 3-6 m széles árok volt, amely mára feltöltődött. A várárok belső szélén habarcsba rakott kő várfal futott végig, amely sok helyen már teljesen lekopott. Markánsabban a déli oldalon látható. A vár keleti oldalán egy 1,5–2 m széles, 8 lépcsőfokból álló lépcső került elő, melynek funkciója nem ismert. A vár északkeleti harmadában egy szikla tetején állt az ötszögű torony, alatta a ciszternával. A toronyhoz kapcsolódva két falcsonk maradványa látható. A vár belső terülte 0,17 ha, hossza 70 m, szélessége 40 m. Több terepalakulat a vár tetületén egykori épületekre utalhat. A legutóbbi kutatás alkalmával előkerült kerámia leletanyag a 13–14. századra, esetleg még a 15. századra tehető, a fém leletanyag a 13–17. századra.