Tar Szent Mihály templom

V. István 1265-ben a Rátót nembeli Domonkos fia Porch Istvánnak, a királyné lovászmesterének adta a helységet, Ágasvár tartozékaként. Ennek unokája, István 1347-ben felveszi a Tari nevet, ami arra mutat, hegy a nemzetségnek ez az ága e helységben telepedett le. A Rátót nemzetség monostora ekkor már a dunántúli Gyulafirátóton állt, a család örsi ága pedig prépostságot alapított Felsőörsön.

A falu északi részén, annak legkiemelkedőbb pontján áll a kerítőfallal övezett, kváderekből és tört kőből épült templom. Jelenlegi formájában, az épület egyhajós, keletelt. Hajójához négyzeti tér kapcsolódik, amely kelet felől patkó alaprajzú szentéllyel, észak és dél felől pedig félkör alaprajzú karéjokkal záródik. A hajó nyugati oldalához torony csatlakozik. A felületes szemlélő számára is többszöri átépítést, bővítést sejtető objektum több évig tartó kutatásának eredményei az alábbiakban összegezhetők.

A 13. század második felében épült, patkóiv alakú szentéllyel záródó, kisméretű kvádertemplom hajóját egykor síkmenyezet, mig szentélyét negyedgömb kőboltozat feddte. Hajóját délről három, kifelé-befelé tölcséres ablak világította meg, a templomba a bejárást pedig a déli oldalon kialakított bélletes kapu biztosította. A Rátót nemzetség Nógrádban, Hevesben, Gömörben, Borsodban stb. birtokos nádori ágának tagjai a 14. század közepén megosztoztak birtokaikon. Az önállósult családtagok a rájuk eső birtoktesten új központokat hoztak létre. Az ágból kivált, és a 14. század közepétől a tari előnevet használó család építő tevékenységéhez köthető a templom bővítése. A kisméretű templon nyugati zárófalát elbontották, majd nyugati irányba egy központi pillérről boltozott, kéthajós, négyzet alaprajzú térrel bővítették a templomot.

A 15. század első harmadában a templomot újra építették, illetve bővítették. Ennek során elbontották a központi pillért, a boltozatot, valamint a hajót délről megvilágító ablakokat is. A hajót nyugati irányban meghosszabbították és az így kialakult téglalap alaprajzú teret egyszer hornyolt bordás hálóboltozattal fedték le. A hálóboltozat a belsőben kiképzett pillérekre, illetve konzolokra támaszkodott. A hajó újjáápitett dáli falába három mérműves ablakot és egy - timpanonjában címerekkel ékesített - bélletes kapuzatot helyeztek el. A teret lezáró nyugati falban szintén elhelyeztek egy kaput és egy körablakot. Ezzel egyidőben a román templom északi és déli falát elbontották, majd helyükre egy-egy, a szentélyhez és a hajó keleti sarkaihoz csatlakozó, félkör alaprajzú karéjt építettek. A karéjok, a szentély és a hajó határolta négyzeti teret (egykor a román kori hajó) kőbordás keresztboltozattal, míg a sekrestyét dongaboltozattal fedték le. A védelmi célt szolgáló lőréses kőfal is részben ekkor készülhetett.

A 16. század elején a hajó déli kapuja elé előcsarnokot emeltek, melynek külső falába egy reneszánsz ajtót helyeztek el.

A 17. század végén, a 18. század elején a romos templomot kijavították. Leszakadt boltozatát fa síkmenyezettel, illetve karéjok megrongálódott kőboltozatát téglával pótolták. Az újjáépítéshez köthető virágos kifestés távoli rokona a Szabolcs-Szatmárban, a 17. század közepén keletkezett számos hasonló kifestéseknek.

A 18. század végén a templom középkori térformálást mutató képét teljes egészében megváltoztatták. Hajóját három szakaszos, téglából kialakított csehsüveg boltozattal fedték le. Déli címeres kapuját elfalazták, s mellette egyszerű kőkeretes ajtót helyeztek el. A hajó nyugati végéhez tornyot építettek. A hajó mérműves ablakainak helyén új, egyszerű ablakokat helyeztek el. Ez alól kivételt képeznek a karéjok ablakai, melyek változatlan formában a mai napig is állnak. A 15. században átípitett keritőfalat ebben az épitési periódusben lényegesen kibővítették.

A 19. század elsó felében a sekrestyét átépítették, ugyanakkor a torony elé egy nyitott "porticust" emeltek. A század végén a téglaboltozatot fakonstrukcióra cserélték ki.

Cikk szerzője: Szöllősi Gábor