Tar Szent Mihály templom

V. István 1265-ben a Rátót nembeli Domonkos fia Porch Istvánnak, a királyné lovászmesterének adta a helységet, Ágasvár tartozékaként. Ennek unokája, István 1347-ben felveszi a Tari nevet, ami arra mutat, hegy a nemzetségnek ez az ága e helységben telepedett le. A Rátót nemzetség monostora ekkor már a dunántúli Gyulafirátóton állt, a család örsi ága pedig prépostságot alapított Felsőörsön.

A falu északi részén, annak legkiemelkedőbb pontján áll a kerítőfallal övezett, kváderekből és tört kőből épült Szent Mihály-templom. Jelenlegi formájában, az épület egyhajós, keletelt. Hajójához négyzeti tér kapcsolódik, amely kelet felől patkó alaprajzú szentéllyel, észak és dél felől pedig félkör alaprajzú karéjokkal záródik. A hajó nyugati oldalához torony csatlakozik. A felületes szemlélő számára is többszöri átépítést, bővítést sejtető objektum több évig tartó kutatásának eredményei az alábbiakban összegezhetők.

A 13. század második felében épült, patkóiv alakú szentéllyel záródó, kisméretű kvádertemplom hajóját egykor síkmenyezet, mig szentélyét negyedgömb kőboltozat feddte. Hajóját délről három, kifelé-befelé tölcséres ablak világította meg, a templomba a bejárást pedig a déli oldalon kialakított bélletes kapu biztosította. A Rátót nemzetség Nógrádban, Hevesben, Gömörben, Borsodban stb. birtokos nádori ágának tagjai a 14. század közepén megosztoztak birtokaikon. Az önállósult családtagok a rájuk eső birtoktesten új központokat hoztak létre. Az ágból kivált, és a 14. század közepétől a tari előnevet használó család építő tevékenységéhez köthető a templom bővítése. A kisméretű templon nyugati zárófalát elbontották, majd nyugati irányba egy központi pillérről boltozott, kéthajós, négyzet alaprajzú térrel bővítették a templomot.

A 15. század első harmadában a templomot újra építették, illetve bővítették. Ennek során elbontották a központi pillért, a boltozatot, valamint a hajót délről megvilágító ablakokat is. A hajót nyugati irányban meghosszabbították és az így kialakult téglalap alaprajzú teret egyszer hornyolt bordás hálóboltozattal fedték le. A hálóboltozat a belsőben kiképzett pillérekre, illetve konzolokra támaszkodott. A hajó újjáápitett dáli falába három mérműves ablakot és egy - timpanonjában címerekkel ékesített - bélletes kapuzatot helyeztek el. A teret lezáró nyugati falban szintén elhelyeztek egy kaput és egy körablakot. Ezzel egyidőben a román templom északi és déli falát elbontották, majd helyükre egy-egy, a szentélyhez és a hajó keleti sarkaihoz csatlakozó, félkör alaprajzú karéjt építettek. A karéjok, a szentély és a hajó határolta négyzeti teret (egykor a román kori hajó) kőbordás keresztboltozattal, míg a sekrestyét dongaboltozattal fedték le. A védelmi célt szolgáló lőréses kőfal is részben ekkor készülhetett.

A 16. század elején a hajó déli kapuja elé előcsarnokot emeltek, melynek külső falába egy reneszánsz ajtót helyeztek el.

A 17. század végén, a 18. század elején a romos templomot kijavították. Leszakadt boltozatát fa síkmenyezettel, illetve karéjok megrongálódott kőboltozatát téglával pótolták. Az újjáépítéshez köthető virágos kifestés távoli rokona a Szabolcs-Szatmárban, a 17. század közepén keletkezett számos hasonló kifestéseknek.

A 18. század végén a templom középkori térformálást mutató képét teljes egészében megváltoztatták. Hajóját három szakaszos, téglából kialakított csehsüveg boltozattal fedték le. Déli címeres kapuját elfalazták, s mellette egyszerű kőkeretes ajtót helyeztek el. A hajó nyugati végéhez tornyot építettek. A hajó mérműves ablakainak helyén új, egyszerű ablakokat helyeztek el. Ez alól kivételt képeznek a karéjok ablakai, melyek változatlan formában a mai napig is állnak. A 15. században átípitett keritőfalat ebben az épitési periódusben lényegesen kibővítették.

A 19. század elsó felében a sekrestyét átépítették, ugyanakkor a torony elé egy nyitott "porticust" emeltek. A század végén a téglaboltozatot fakonstrukcióra cserélték ki.

Cikk szerzője: Szöllősi Gábor