Budapest: Mária Magdolna-templom

A Mária Magdolna plébániatemplom alapításának ideje nem ismert, de Buda legrégibb egyházi intézményei közé tartozik, mivel a város tatárjárás utáni alapításához kötődik. Egy 1352-ből származó pápai oklevél szerint a Mária Magdolna káponát a váraljai polgárok alapították a várhegy északi részén, Buda plébániájának, a Boldogasszony egyháznak [Mátyás-templom] a keretein belül. A polgárok vitába keveredtek Krisztián plébánossal, amelyet a Benedek esztergomi érsek (1253-1261) előtt megkötött egyezséggel zártak le. Egy későbbi dokumentum szerint ez 1257-ben történt. A Mária Magdolna egyház papja plébánosi jogokat gyakorolt hívei felett, de alávetettsége jeleként évi cenzust fizetett a Boldogasszony egyház plébánosának. Ladomér érsek 1282-ben évi egy márka jelképes összegben állapította meg a cenzust, amit a magyar plébános a német plébánosnak függősége jeléül fizetni tartozott.  A Mária Magdolna egyház első név szerint ismert papja László volt, akit 1276-ban, a Margit királyleány szentté avatása ügyében tartott vizsgálat során neveztek meg.   Egy 1292-es dokumentum kijelenti, hogy a templom alapítása óta magyar polgárok (cives Hungari) választják a plébánosát.  A kápolnát a szombati piacok helyén emelték, a régészeti feltárások szerint a templomot temető övezte, amelyet feltehetően fal választott el magától a piactértől. 

A korai templom az 1958-1965 közötti feltárások szerint méreteiben és kialakításában megegyezett a korabeli kis falusi templomokéval. A téglalap alakú hajóhoz a hajónál keskenyebb, egyenes záródású szentély csatlakozott. A szentély keleti oldalán feltárt átlós támpillérek alapján a szentély boltozott volt, a hajót azonban feltehetően csupán síkmennyezet fedte. A későbbi szintemelés következtében a templom falai néhol egy méter magasan emelkednek ma is a feltöltés alatt. Ennek a korai templom körvonalait ma a burkolat jelölésein láthatjuk. Egyik faragott, lépcsős bélletű kapuja dél felé nyílt, ezzel szemben a nyugati főkapuja az oszlopos típushoz tartozhatott, amint ezt néhány lepusztult lábazattöredék igazolja. 

A 14. század elején a templom nyugati oldalához torony épült, sarkain támpillérekkel. A század közepétől jelentősen megnőtt a magyar polgárok száma és királyi udvar is Budára telepedett 1347-1355 között. A magyar polgárok egyenjogúsági törekvései a német polgársággal szemben a Mária Magdolna-templom és a Boldogasszony templom közötti viszony kiélezőséséhez vezetett. Számos peres okirat szerint (1390, 1391 és 1441) a Mária Magdolna-templom plébánosai egyenjogúságra és függetlenségre törekedtek, amint a német plébánosok nehezményeztek. Ez végül sikerrel járt, a 15. század elejétől fogva a Mária Magdolna egyházat már a Boldogasszony egyház mellett sorolják fel a megyéspüspök joghatósága alól kivett és közvetlenül az esztergomi érsek alá tartozó plébániák között. A 14. század során a templomot többször is bővítik gótikus stílusban. Háromhajóssá alakítják át és új, sokszög záródású szentélyt kapott. A bővítések valószínűleg az új szentély felépítésével kezdődtek, miután a régi templom keleti falát és szentélyét lebontották.

Zsigmond király 1407-től Budára helyezi a székhelyét, a város jelentősége megnőtt, így a templom is szűknek bizonyult a növekvő polgárság és nemesség számára. A 15. században jelentősen bővítik a templomot és ekkor éri el a legnagyobb középkori méreteit (27x18,5 m).   A régi templomnak nyugati részét a toronnyal együtt elbontják, a hajókat két azonos méretű boltszakasszal megnyújtják, és a ma is álló toronnyal lezárják. A torony nyugat homlokzata előtt a támpillérek között, boltozott előcsarnok volt.  Az építkezést a toronnyal kezdték, majd a négyzetes toronyhoz (5,2x5,1 m) az északi és déli oldalon egy-egy kápolnát toldanak. Az új hajóboltszakaszok és a torony boltozási munkáinak befejezése 15. század utolsó negyedére esik a toronyba bevésett 1496-os évszám szerint. Az 1500-as évek elején az újonnan beboltozott templomrész freskódíszítése is elkészült. A freskórészleteken (a barokk pillér alatt került elő) reneszánsz keret, illetve későgótikus indák között Cristophoros-ábrázolás látható.

Benedek plábános összeírása szerint 1521-ben megemlékeztek a hétfőn a főoltárnál a Szentháromságról mondandó miséről, a kedden a főoltárnál ugyancsak a Szentháromságról mondatott miséről, amelyet orgonaszó és két fiú éneke, valamint harangszó is kísért. Kedden a Szt. Fábián és Sebestyén oltárnál kellett misézni a halottakért, ezt a misét nagyböjtben a Rózsafüzér oltárnál kellett elmondani. Pénteken a már említett Szt. Péter oltárnál énekes misét mutattak be. Végül szombaton a főoltárnál Szűz Mária fogantatásáról mondtak misét ünnepélyesen, orgonaszóval és két fiú énekével. 

1526 szeptember elején a közelgő török had hírére az akkori gondnok, Cotta János Bécsbe menekítette a tempom felszerelését. Buda 1541-ben török kézrekerült, a Nagyboldogasszony templomot dzsámivá alakították át, de a Mária Magdolna-templom megmaradt a keresztényeknek. 1573-ból Stephan Gerlach leírása emlékezett meg a keresztények templomáról, amelyben protestáns istentiszteletet tartottak.  Végül a  tizenötéves háború (1591-1606) idején ezt is elvették a keresztényektől és ezután 1686-ig mint muzulmán imahely Fetih (Győzelem), illetve Szaát (Órás) dzsámiként működött. 1663-ban a híres török utazó, Evlia Cselebi leírása szerint Buda  összes dzsámiai ennek az órának a messze hangzó szavához igazodtak. 

Az 1686-os ostrom során a törökök üteget állítottak fel a toronyban. A templom az ostromban súlyosan megsérült, egyedül a tornya maradt meg használható állapotban.  Az újra keresztény uralom alá került Budára visszatelepülő ferencesek a Mária Magdolna-templom romjaiban az egykori, evangélista Szent Jánosról nevezett templomukat vélték felfedezni (ez a mai Sándor-palota helyén állt), így meg tudták szerezni a romokat. Új templomot akartak építeni a középkori romokra, és ennek az egyhajós, barokk templomnak az  alapkövét 1717. április 18-án helyezték el. Az építkezések során a torony megmaradt, de barokk külsőt kapott. A gótikus torony keleti oldalához épült templom alaprajza a hagyományos Il Gesú elrendezés egyszerűsített változatát követte: szélesebb, négy szakaszos hajójához kétoldalt kisebb, téglalap alaprajzú oldalkápolnák sora csatlakozott.  A templom mellett ferences rendház is épült. Az új templomot 1733. február 8-án szentelték fel, 1735-ben a torony sisakjára díszes aranyozott gombot és keresztet állítottak.  A 18. század második felében a hajó keleti részén, részben a szentély alá építették ki a templom kriptáját.  1763-ban földrengés rongálta meg az épületet, amelyet a következő évben javítottak. A torony elé 1792-ben I. Ferenc koronázása alkalmából díszes copf portikuszt építettek Joseph Tallher tervei alapján. 

1795-ben itt tartották Martinovics Ignác és társai perét, itt fosztták meg Martinovicsot papi méltóságától, majd innen vitték a Vérmezőre, a vesztőhelyre.

1817-től helyőrségi templom lett, melyet Estei Ferdinánd főherceg, Magyarország katonai főparancsnoka istentiszteletek céljára adott át a hadseregnek. 1826-ban lebontották a templomot övező falat, az 1820-as évek végén kapta a torony a ma is látható harang alakú borítását. Az 1848-49-es szabadságharc alatt az osztrák helyőrség élelmiszer raktárként használta és Buda visszafoglalásakor az ostromban a torony több belövést is kapott. 1867-ben újabb koronázási ceremónia zajlott a templom falai között, ezúttal Ferenc József koronázása alkalmával az aranysarkantyús vitézek avatása történt itt.  1920-tól a római katolikus tábori temploma lett és ekkor kapta a Kapisztrán Szent János titulust. 1927-től megkezdődött a templom felújítása, amely a berendezés nagymértékű átrendezését is eredményezte.

1945-ben, Budapest szovjet ostrománál a templom súlyos sérüléseket szenvedett. A hajó és a szentély boltozatai beszakadtak, a kápolnák közül különösen az északi sor sérült meg. A torony negyedik emeletét is belövés rongálta meg. 1946-ban Lux Kálmán elkészítette a templom helyreállításának terveit és benyújtotta annak részletes költségvetését. A MOB jóváhagyásával a romeltakarítás végeztével az állagmegóvási munkák megindultak: a szentély leomlott keleti zárófalát részben felépítették, azon az építési munkákhoz egy kapunyílást hagyva. A változó politikai helyzet azonban már nem tette lehetővé a teljes helyreállítást, és 1950-ben megindult a romok eltakarítása. Egyedül a gótikus torony menekült meg a pusztulástól: Csemegi József vezetésével újra láthatóvá tették a befalazott gótikus ablakokat és konzerválták a maradványokat. A templom régészeti feltárása 1958-ban a romos, barokk épület elbontása után kezdődött meg.

Napjainkban Buda Tower névvel kilátóként működik.

Cikk szerzője: Szöllősi Gábor