Dörgicse: Felsődörgicse templomrom

A mai Dörgicse falu eredetileg egy, majd a 12. század második felétől három különálló település volt: Kisdörgicse, Felsődörgicse és Alsódörgicse. Dörgicse a középkori okleveleben rendkívül sok név változatban fordul elő. Számos hamis oklevél is említi, de az első hiteles, Uros pannonhalmi apát kérésére kiállított 1211-es oklevélben Dercuche vagy Derkeychey néven. "További névalakok: 1231-ben Dzurgute Sancti Petri, 1251: Dergeehe, 1267: Derguche, 1269: Durguchey, Durguche, Dergeehe, 1284: Durguche, Durgechen. A XIII. században találkozunk első ízben Szentpéterdörgicse nevével, 1312-től ismeretes Feldergechey elnevezése is. 1333-ban szó van Okolydergecheyről, és egy évvel később a pápai tizedjegyzékben Hokuli Dergethe, Sag Dergethe, Fired Dergethe szerepel. Az eddig említett adatok alapján elfogadhatjuk Erdélyi László feltevését, hogy a három Dörgicse először egy település volt [...] A három falunév közül leginkább Felsődörgiese azonosítható mindvégig, míg Alsó- és Kisdörgicse egykori nevei gyakran felcserélődnek, nem kifejezetten helyi vonatkozású összeírásokban." - Éry, Krámer, Szentléleky.

A három Dörgicse templmainak vizsgálata alapján az eredeti faluközpont a későbbi Felsődörgicsén volt, mivel az itteni templomot építették a legrégebben. Birtokosai a Bogát-Radvány nemezetsédből valók voltak és a tihanyi apátságnak is volt itt részbirtoka. 1231-ben a veszprémi káptalan oklevelében Szentpéterdörgicseként ("venitur de Dzurgute Sancti Petri") szerepel. 1312-ben a tihanyi apátság perben áll az itteni nemesekkel, az okirat szerint a templom kegyuraságát közösen gyakorolják. Valószínűleg azonos az 1333-35-ben a pápai tizedjegyzékekben megemlített Ságdörgicsevel ("Sag Dergethe"), amelynek papja Péter. A 14-16. századokban a dörgicsei nemeseké, amelyek közül a Zenthpeterdergichei Zarka család volt a legjelentősebb.

A keletelt, kettős templom két hajóval és két szentéllyel rendelkezik. Az északi, korábbi templom egy római épületet felhasználva épült a 11. században. A rövidebb hajójához belül patkóívü, kívül egyenes záródású szentély tartozik, a 12. században nyugatról négyzetes, belső sarkain pillérekkel erősített előtérrel bővítették. Önálló nyugati bejárata volt, amelyet befalaztak és így két ajtón át csak a későbbi, 13. században hozzáépített déli templomon keresztül lehetett megközelíteni.  A déli templom hosszú hajójához kelet felől vele azonos szélességű álkereszthajó csatlakozik, és ebből nyílik a szintén azonos szélességű, egyenes záródású szentély. Délről az álkereszthajó szélességében toldalék építmény, csontház csatlakozik hozzá. A déli templom falai a közös fal kivételével majdnem eredeti magasságban maradtak meg, az északi falait az ásatás tárta fel. A templomrom alaprajzi megoldásával hazánkban egyedülálló és korát tekintve is sok vitára ad alkalmat. A szakértők szerint a szokatlan elrendezésnek köze lehetett a Bogát-Radvány nemzetségi nemesek és a tihanyi apátság közös kegyuraságához.

Cikk szerzője: Szöllősi Gábor