Szerencs erődített templom

Szerencs plébániáját  ("...in parochia Zerench...") 1275-ben említik először. 1321-ben említik az első plébánost, Miklóst, majd 1330-ban a plébániai iskoláról hallunk. 1332-37-ben a pápai tizedet Benedek plébános fizeti. 1524-ben a templom oltárát említik.

Rákóczi Zsigmond 1583-ban elmaradt zsoldja fejében megkapta zálogban a királytól Szerencset, 1595-ben megkezdte a szerencsi vár kiépítését, és mellette a katolikusoktól elvett templom építését/átépítését. A ma ismert késő gótikus temlpomot feltehetően a késő-középkori templom felújításával / felhasználásával építteti. 1595. július 23-án az építkezések még folytak, az ekkori kimutatás beszámol az elkészült és még hátralevő kőműves és kőfaragó munkáiról. Az iratban meg nem nevezett mester, aki segédeivel a falakat és boltozatokat építette, vállalta a templom „padimentomozását" kőlapokkal, a prédikáló szék Rákóczi kívánsága szerint való elkészítését és „Az koporsott rakasauall Bottiaual faragott koueiwell, gradiczauall".  A templom tornya, amely a hajó déli oldalán a tengelyében áll, egyértelműen az 1595-ös építkezéshez köthető, előzménye nem volt.  A templom hajója boltozattal fedett, szentélye keresztboltozatos. A hajóban álló későreneszánsz vörösmárvány oltár a templom fő értéke.  A nyugati homlokzat előtt lapos fémlemez fedésű előcsarnok. Az épület sarkait támpillérek erősítik.

1605.  április 20-án a templom falai között választotta meg az országgyűlés Bocskai Istvánt Magyarország fejedelmévé, aki hálából mezővárosi rangra emelte Szerencset. Az erdélyi fejedelemi trónról lemondott Rákóczi hazatérve 1608. december 5-én hunyt el. 1609. január 21-én helyezték örök nyugalomra a  templom alatti dongaboltozatos kriptába. A templomhajóban ma is látható az a vörösmárványból készült késő reneszánsz márványszarkofág, amit 1618-ban készíttetett apjuk emlékére Rákóczi Zsigmond három fia, György, Zsigmond és Pál. A templomban temették el Rákóczi Lajost 1612. január 3-án, Zsigmondot, a fejedelm fiát 1621. február 8-án.  

Rákóczi Zsigmond fejedelem és neje földi maradványait őrző urna ma a síremlék alatti kriptában található, amit 1849-ben kapott adományul a város a X. zászlóalj tisztikarától (* a koponya nem Rákóczi Zsigmondé Saád Andor vizsgálatai szerint).

A templom körüli falat 1635-ben már említik Rákóczi György javainak összeírásában: "Az Czinteremnek kerítését is nagyob részre megzsindelyezték és hol mi híja volt megfoldozták ... Az Templom kerítése ajtaja élőt egész faragot ajtó, mellyeknek való Oszlop kövek vadnak hat darab".  Tolnai Gergely kutatásai alapján feltételezi, hogy a templom erődítései akkor készülhettek, amikor a közeli szerencsi vár már elvesztette jelentőségét.  A kerítőfal sokszögű, külső részét támpillérek erősítik.  A körítőfalon lévő lőrések nem futnak körbe, csak mindössze néhány szakaszon találhatók, s akkor is igen ritkásan: általában minden, két támpillér közé eső szakaszon csak egy-kettő készült.  A templom tornyának második emeletéről É kivételével mindhárom égtáj irányába szintén lőrés-szerű nyílások találhatók. Tolnai Gergely szerint ezek inkább megfigyelésre szolgáltak. 

1644-ben a Esterházy Miklós nádor császári zsoldosai I. Rákóczi György visszavonuló csapatait üldözve Szerencset elfoglalták, valamint a templomot is feldúlták és a korábbi fejedelem sírját is kifosztották. Szalárdy János meg is írta Siralmas krónikájában: "... fejedelem édesattyja, Rákóczi Zsigmond testét kihányták, és ami ezüst és haszonra való koporsójok körül találtatott, azoktul sírjokat, koporsójokat megfosztották ...".

A templom harangja 1646-ból való, I. Rákóczi György fejedelem ajándéka. 1683-ban Thököly Imre megerősítette a protenstánsokat a templom birtoklásában.

A templomot 1791-ben, majd 1903-ban renoválták, mely során a mai orgonalábhoz csatlakozó karzat keleti lábazatának tövében egy régi sírbolt beszakadt, és abban néhány csonton kívül piros ruhafoszlányokra emlékeznek vissza. Lehet, hogy ez éppen Rákóczi Lajos, vagy ifj. Zsigmond sírboltja volt. 

1921-ben leégett a templom födémzete és a torony sisakja. Az elpusztult részeket az egyházközség adományaiból állították helyre.

Cikk szerzője: Szöllősi Gábor