Selmecbánya Glanzenberg

A mai Selmecbánya feletti 794 m magasodó Glanzenbergen már a 12. században egy bányásztelepülés jött létre a hegy mélyén húzódó értékes érctelérek kitermelésére, melyet először 1154-ben említenek "Bana" (Bánya) néven. Előbb egy torony épült a legmasabb részen, majd a 13. században szász, bajor és flandriai bányászok érkeztek, és a hegyen lévő bányász település fokozatosan várrá és erődített várossá alakult át. A hegy északnyugati végén kiépülő vár a királyi kamaraispán (comes) székhelye lett a 13–15. század folyamán.  A tatárjárás pusztítása után  IV. Béla  kiváltságlevelet adott 1243 és 1255 között a selmecieknek (ez azóta elveszett).  A bányászatot a helyi polgárok, a waldbürgerek vezetői irányították. A várost 1255-ben "Schebnyzbana" néven említik.

A 12. századi tornyot a  13. században egy körítőfallal és egy másik toronnyal egészítettek ki. A szomszédos magaslaton ekkor egy masszív épület, valószínűleg lakótorony épült, 2,6 m-es falvastagsággal és kapcsolódó bővítményekkel. Mellettük egy ciszternát alakítottak ki, melynek ismert mélysége 11 m. A két épületegyüttes között húzódó út egy további, gazdasági jellegű építménynél végződött, mely a körítőfal északi oldala mentén helyezkedett el. A lelőhely több pontján végzett feltárás során erősen átégett járószintet és falomladékot lehetett megfigyelni. Ez a pusztulás valószínűleg 1442-ben következett be, amikor pünkösd után az Erzsébet özvegy királyné pártján álló várost Rozgonyi Simon egri püspök és Lévai Cseh László mintegy 4000 fős magyar-lengyel haddal bosszúból megtámadta. A támadók sok embert megölve teljesen kirabolták Selmecet és felgyújtották azt. A városi jegyzőkönyben az alábbi bejegyzés keletkezett: "Anno 1442. venerunt alumni iniquitatis, Simon Episcopus Agriensis de genere Rozgon, et Ladislaus Csech filius Petri Cheh de Lewa, et properaverunt Sebniciam (cum) quatuor millibus Hungarorum et Polonorum, succenderuntque civitatem predictam totaliter, interfectis quam plurimis ex utraque parte. Et sic Sebnicienses ecclesiam eorum cum multis bonis,quae hostes receperunt omnimode, cum Ecclesiae rebus, calicibus, crucibus, et reliquiis Sanctorum multis et claustri. Haec sunt facta anno praedicto feria sexta post Pentecosten ; et exusserunt venerabile sacramentum Corporis Christi in ecclesiis utrisque, altariaque fregerunt.". 1443-ban súlyos földrengés döntötte romokba az Óvárost (Glanzenberget) és a hegy alján kialakult mai Selmecbányát is. Ezután a lakók többsége leköltözött a völgybe, és ekkor a Glanzenbergről a Kammerhofba költözött le a királyi kamaraispán is. Glanzenbergen csak a bányászat folytatódott, erről a korabeli feljegyzések és régészeti leletek is tanúskodnak: 1518-ban  például a glanzenbergi bánya vízemelési nehézségekkel küzdött. A 16. század közepe után a kitermelés már annyira megdrágult, hogy lassan felhagytak vele, de még a 18. században is működött néhány bánya. Az glanzenbergi erődítéseket egészen a 17. század elejéig használták a török veszedelem miatt.

Az erődítések

A Glanzenberg északnyugati végében a 12. században épült torony köré 1230 után épültek meg a lakóházak. A 2010-es feltárás során került elő egy 14.-15. században épült kápolna és annak faragványai. Ez is elpusztult az 1442-es támadáskor. Az  ÉNy-DK tájolású dombhátat 1,5 m vastag kőfallal vették körbe, melyet tornyokkal is erősítettek. A hegytető közepén lévő enyhe magaslaton erődített épületek falait tárták fel 1956-ban és egy 14. századi fém ajtó is előkerült, rajta aranyat és ezüstöt jelentő nap és hold ábrázolással. Délen, közvetlenül a Spitaler érctelér felszíni tárnái mellett lévő fennsíkon erődítéseket alapfalai láthatók, melyek a 13. és a 15. század közé keltezhetők. Ezekre épültek később ipari jellegű létesítmények, pl. kohókemence és ércpróbáló.  A hegy ezen szakaszát széles árokkal is biztosították. Ettől a helyszíntől északnyugatra egy, csak részlegesen kutatott, toronyszerű, lőréssel ellátott építmény található, kapujával nyugati irányba fordulva, és ugyanott a város felé vezető kisebb átjáróval. Összesen öt ilyen kaput sikerült eddig azonosítani a várban.

Cikk szerzője: Szöllősi Gábor