Budapest: budavári domonkos kolostorrom

A domonkosok Szent Miklós kolostora  a IV. Béla által alapított Buda város - akkori hivatalos nevén  Castrum Novi Montis Pestiensis -  egyik legkorábbi, a forrásokban is szereplő épülete. Közvetlenül a városalapítás, a várfalak felépülése után épült a kolostor királyi támogatással.  Az építkezések 1252-re valószínűleg valószínűleg véget értek, s 1254-ben már az egész Európára kiterjedő domonkos rendi nagykáptalant (capitulum generale) tartottak benne. Ez alkalomkor választották meg rendfőnökké Humbertus de Romanist, és a nagykáptalan alkalmával itt, Budán üdvözöltette a pápa a kunok fejedelmét, akit a domonkosok kereszteltek meg.

A régészeti kutatások szerint a 13. század közepi templom egy régebbi templom helyén épült fel, és a kolostor északi oldala mellett felszínre került egy kisebb település, mely a tatárjárást megelőzően állott fenn. A leletanyag a település korát a 12. század vége és a 13. század eleje közötti időszakra határozta meg. A kolostor és temploma az 1228-ban kiadott rendi szabályzat szerint épült, ami az épületek magasságát korlátozta. A felépült új templomot még a 13. században átépítették, valószínűleg épp a szigorú építési szabályok miatt. A templom sátortetős oromzata nyugat felé nézett, közepén lépcsős bélletű kapuzattal, mely felett rózsaablak volt. A hajó viszonylag kis terét a hosszú, egyenes záródású szentélytől, azaz a szerzeteseket a világi hívektől egy boltozott, árkádos szentélyrekesztő fal („lettner") választotta el, melynek tetején az énekes karzat helyezkedett el.

1304-ben itt állították fel a domonkos tartomány főiskoláját. Ahogy nőtt a kolostor jelentősége, az újabb építketések is megkezdődtek, és szinte az egész 14. század alatt zajlottak. A kolostor épülete túl kicsi volt a főiskolának is, ezért a telküket 6 méter szélesen növelték észak felé és itt építették fel az iskolát. A régi kolostorépületet is le kellett azonban bontani ahhoz, hogy a kolostor és az iskola között egy udvart létesíthessenek. Ez tette lehetővé, hogy az iskola a kolostor életének megzavarása nélkül is megközelíthető legyen. Az udvarból lépcső vezetett a városfalon kívül fekvő kertjükhöz, melyet szintén ebben az időben kaptak. Az új kolostorépület részben a régi alapfalai és pincéi fölé épült már a gótika jegyében. 1307-ben a pápa Gentilis bíborost küldte Magyarországra, hogy I. Károlyt támogassa a trónért való küzdelemben. A bíboros és kísérete már az átépített kolostorban szállt meg. Mivel a domonkosok végig I. Károly támogatói voltak, az Anjou királyok a kolostor és az iskola épületének befejezése után a templom újjáépítéséhez jelentős támogatást nyújtottak. A templom sokszögzáródású új szentélyének stílusjegyein a királyi műhely tevékenysége ismerhető fel (valószínűleg János mester műhelye készíthette, akik a várbéli királyi kápolnán is dolgoztak). Elbontották a hajót a szentélytől elválasztó árkádos falat, a „lettnert", és egy kissé hátrább újra felépítették. A templom hajójának hosszúságát 19 méterről 25 méterre növelték, s ezzel minden kelet felé tolódott: a diadalív helye és a szentély végződése is. A hajó még ebben az időben sem volt boltozott. A templom 1382-re bizonyosan készen állott. Ekkor ismét 
nagykáptalant tartottak a domonkosok Budán.

A kolostor és templom 14. századi építkezései egyre inkább ellentétbe kerültek az eredeti domonkos szabályzatokkal. Az egyház a szegénységet tette a szerzetesek kötelező életformájává, koldulásból kellett fenntartaniok magukat, de a fegyelem lazult. 1433-ban Zsigmond király panaszt tett a pápánál, és kérte, hogy maga felügyelhessen a szerzetesi élet tisztaságára.

1396-ban az oszmán előretörés megállítására Zsigmond keresztes hadjáratot vezetett a Balkánra. A nyugati keresztes lovagok a domonkosok templomában indulásuk előtt tartott buzdító prédikáció hatása alatt fellelkesülve akasztották pajzsaikat a templom falára, fogadkozván, hogy feltartóztatják a pogány veszedelmet. A nikápolyi csatában azonban súlyos vereséget szenvedtek. Ezeket a címereket még a krónikaíró Thuróczy János is látta 1488 előtt.

A 15. században két jelentősebb építési fázis volt.  Amikor Zsigmond korában az új városfal építésére sor került, a szerzetesek egy új, hosszú épületszárnyat építettek a keleti oldalon az új városfalra. Ez egy új káptalantermet is magába foglalt. Ezzel itt a kolostor végig elérte a keleti sziklaperemet. A kolostor épületeiben több helyen a síkfödémeket boltozatra kezdték átépíteni, szemben a rend építési szabályaival. Ekkor épült a templom boltozata is oly módon, hogy a meglevő oldalfalakba belevésték a hatalmas és igen egyszerű pilléreket. Az egymást szabályos ritmusban követő pillérek miatt el kellett bontani a szép szentélyválasztó árkádot, csak az építmény hátsó falának alacsony maradványa választotta el ezután a szentélyt a hajótól. Így lett a szentélyválasztó árkádból áldoztató korlát. A boltozás jelentősen megnövelte a templomhajó magasságát, mely ebben az időben igazán monumentális lehetett. A kerengő és a pincék is boltozatot kaptak és ebben az időben épült a Szent Miklós-torony a templom nyugati homlokzata mellé, elvéve a területet a kolostor nyugati szárnyából. A régészeti kutatások szerint a 15. században a kolostort kőfal vette körül.

Mátyás király elvárta a domonkosoktól is, hogy a török veszedelemről szóló buzdító prédikációkkal a lakosságot egységbe tömörítsék. Ehhez viszont megfelelő képzés kellett, ezért a király a domonkos főiskola megerősítése mellett döntött. A tanárok és diákok ösztöndíját Mátyás király aranyban fizette. Tényleges építkezésekről nincs adat Mátyás idejéből, azonban az ásatások során kerültek elő reneszánsz töredékek: ajtó-, ablakkeretek, báboskorlát töredékei, párkányok, melyek főként az emeleti helyiségek és az udvarokra néző emeleti folyosók díszítményei lehettek. A toronynak is az emeleti ablakait alakították át a kor divatjának megfelelő ún. "függönyíves" gótikus stílusban. A helyiségek padlózatát ugyanolyan mázas padlótéglák borították, mint amilyenek Mátyás vadászkastélyában és a budai palotában voltak. A kolostor kerengőjének udvarán álló kúton Mátyás és Szapolyai Imre nádor címerét is rávésték (galéria).

A kolostor utolsó éveire rányomta bélyegét a két király polgárháborúja. 1530-ban I. Ferdinánd hadvezérének, Wilhelm von Roggendorfnak csapatai ostromolták Buda városát október 31.-től december 20.-ig. A keleti oldalt is érte támadás, többek között éppen a domonkosok kolostora felől;  a kolostor keleti szárnya az ágyúzástól súlyos károkat szenvedett. Az ágyúk ütötte rést a teljes egészében leomlott keleti épületszárnyból származó vörösmárvány töredékekkel tömték be. Elpusztult a torony sisakja is. Az ostrom után a szerzetesek elmenekültek, utolsó adat a kolostorról 1539-ből ismert. 

Miután a törökök 1541-ben csellel elfoglalták Budát, az elhagyott kolostor egyes épületeit egy ideig még használták, de az épület már nem érte meg a törökök kiűzését. A város elfoglalása után kijavították a keleti városfal sérüléseit, betömték a pincéket, a városfalra épült szárnyat még kijavították. Dernschwann János 1553-as naplója szerint az elhagyott kolostort fegyvertárnak használták; a kolostor infirmáriumában pedig még hosszú ideig laktak, sőt kétszer is kijavították. Nem sokkal Buda elfoglalása után egy kis méretű fürdőt építettek bele, amelynek nyolcszögletű tüzelőhelye felszínre került. Egyes vélemények szerint Hüszrev pasa dzsámija és jóléti intézményei is itt voltad, de ezt régészetileg nem sikerült bizonyítani. Valószínűleg Buda 1602-es ostroma rongálta meg annyira az egykori kolostor keleti városfalra épült szárnyát, hogy azt többé már nem is állították helyre. Lebontották és köveit a városfal erősítésére használták fel. Buda 1686-os visszafoglalásakor mér csak a templom épülete és a torony állt, a kolostor falai már föld alatt voltak. (* Haüy térképén is csak a templom van feltüntetve).  A viszonylag ép templomot később raktárként használták. Ezt 1708-ban bontották le a jezsuiták. A kolostor négyszögű tömbjét, valamint az attól északra fekvő telekrészt, amelyen a domonkosok főiskolája működött, élelmiszerraktárrá és pékséggé alakították át. A 17. század végén a templomtól délre eső területen a jezsuiták kollégiuma épült fel, Kerschenstainer Konrád fráter tervei szerint. Az épület egyemeletes volt, homlokzata olaszbarokk jellegű. Az épület a jezsuiták rendházául szolgált, refektóriummal, plébániával, kápolnával és könyvtárral. A templomtól északra eső területen létesített élelmiszerraktárt 1784-ben iskolává alakították át. Ezt a funkciót a második világháborús pusztulásig megtartotta.

A kolostor templomának szentélye egy véletlen során került elő 1902-ben a Halász-bástya építésekor. Ekkor tárta fel Schulek Frigyes és Foerk Ernő a templomnak a 14. század második felében épült, monumentális szentélyét és néhány középkori sírkövet. 1916-ban kerültek felszínre a hajó déli falának jelentős maradványai és akkor tárták fel a lettnert is. 1937-ben Csemegi József vizsgálta a kő maradványokat és állapította meg a három építési fázist. 1942-ben bontották le a templomtól északra fekvő iskaolaépületet, ekkor kerültek napvilágra a hajó északi falának maradványai. 1958-ban, 1962-ben és 1965-ben is voltak kisebb kutatások a területen, amik segítettek pontosítani az építéstörténetet.  A kutatások során előkerült romok egy része Sedlmayr János tervei nyomán lett helyreállítva és a Hilton Szálló épülettömbjébe foglalva látható.

Cikk szerzője: Szöllősi Gábor