Selmecbánya: Nagyboldogasszony-templom

A selmecbányai Nagyboldogasszony-plébániatemplom  ("német templom") valamikor a 13. század első harmadában épült még 1238 előtt. Valamivel fiatalabb, mint a később Óvárrá átalakított Szűz Mária-templom. Eredetileg Szent Miklós-templomnak hívták és a város volt az építtetője. Első írásos emlék a templomról az 1275. január 11-én keltezett oklevél (galéria), melyben a selmeci plébános és a város tanácsa a domonkos szerzeteseknek adta át az épületet. Az oklevél hangsúlyozza, hogy a templomot korábban Bánya város építtette ("in honorem S. Nicolai a ciuibus Banensibus fundata"), és az V. Istvántól kapott kegyúri jog (1271) képezte a döntés jogalapját. Az iratot Halmanus bíró és tizenkét városi tanácstag írta alá, míg az átadást Renald mester, a Szűz Mária-templom plébánosa ("M. Renaldum, praepositum S. Thomae montis , et Plebanum de Wana (Bana)") hajtotta végre a domonkosok képviselőinek jelenlétében. Az átadást még ebben az évben egy külön oklevélben IV. László király is megerősítette.

Ez a korai, bazilika elrendezésű háromhajós templom késő román stílusban épült bordás keresztboltozattal, kereszthajóval, szentély előtti négyzet alakú kórussal és a főhajójában sokszögű szentéllyel. A két mellékhajó félköríves szentélyzáródást kapott. A főhajó nyugati oldalához a fal síkjában egy négyzet alakú tornyot építettek. A stílusjegyek alapján a kutatók újabban azt feltételezik, hogy a templomot vagy maguk a bencések, vagy az ő stílusukat elsajátító építőmesterek építették. Lehetséges magyarázat, hogy e mesterek a szászországi telepesekkel együtt érkezhettek Selmecre.

1241 tavaszán az Orda vezette tatárok Lengyelország felől betörve elpusztították a bányavárosokat is, valószínűleg a Szent Miklós-templomot is felgyújtották (az Óvárban lévő Szent Mihály-körkápolna 20. század eleji régészeti vizsgálatakor állítólag megtalálták e gyújtogatás koromnyomait).

A régészeti kutatások igazolása szerint a 13. század második felében kedték el építeni a templom északkeleti oldalához a dominikánus kolostor főépületét. Nem világos, hogy mennyi ideig és milyen formában állt az épület a következő években, de csak a 13. század utolsó negyedére visszanyúló következő építési szakaszban építettek egy kétszobás szárnyat az említett helyiséghez. Az épület így egy kétszintes, szabálytalan téglalap alakú lett, amelynek mérete körülbelül 30 × 9,5–10,8 m. Egy 1303-as oklevél szerint a domonkosok rendháza már állt.

A 14. század első felében egy kerengőt építettek, amely három oldalról (északról, délről és nyugatról) vette körül a kolostor udvarát. Ettől északra egy másik négyzet alakú épület állt, a prior rezidenciája.

1442. május 24-én az Ulászló párti Rozgonyi Simon egri érsek csapatai az Egert ért támadás miatt bosszúból lerohanták Selmecet. Sok lakost megöltek, a Glanzenberget, a templomokat kifosztották és felgyújtották ("... Et sic Sebnicienses ecclesiam eorum cum multis bonis,quae hostes receperunt omnimode, cum Ecclesiae rebus, calicibus, crucibus, et reliquiis Sanctorum multis et claustri. Haec sunt facta anno praedicto feria sexta post Pentecosten; et exusserunt venerabile sacramentum Corporis Christi in ecclesiis utrisque, altariaque fregerunt"). A pusztítást tetézte egy súlyos földrengés 1443. június 5.-én, amikor a domonkos kolostor falai is leomlottak.

1459 és 1477/1486 között került sor a domonkos kolostor és templom újjáépítése, már gótikus stílusban. Az első költségkimutatás 1466-ból ismert, mikor a domonkosok kis lépésekben maguk dolgoztak a felújításon. A nagyobb munkák valószínűleg csak azután kezdődtek, hogy több tehetős városi polgár jelentős összegeket (pl. 1477-ben Georg Körndl kamara gróf 400 forintot) adományozott az átépítésre. A templom új oltáránál 1486-ban tartották az első misét. A kolostor területét kőfallal erősítették meg, amely részben a városi erődítmény része volt. Két kapun lehett bejutni a zárt területre, az északnyugati oldalon a Bélabánya felé vezető útról, illetve az északkeleti oldal felől.

A domonkosok jelenlétének utolsó éveit számos konfliktus jellemezte a várossal, amelynek polgárai a reformáció hívei lettek. A szerzetesek kiöregedtek, elhaltak, 1536-ban pedig az utolsó négy szerzetes is elköltözött Selmecről. A kolostor feloszlott, földjei, értékei elkallódtak. A templom és az iskola rövidesen a evangélikusok kezébe került; a katolikus hívek gyermekeit később világiak tanították.  A templomot ekkor Feltámadás-templomnak (Auferstehungskirche) hívták. Az elhanyagolt és leromlott állapotba került templom és a kolostor épületét ekkor a város vette kezelésbe, és a következő években városi kórház nyílt benne.

I. Lipót uralkodása alatt (1655-1705) az ellenreformáció során1668. november 24.-én a templomot erőszakkal elvették az evangélikusoktól és átadták a katolikusoknak, majd 1669-ben a jezsuitáknak. A templom védőszentjét Szent Miklósról Nagyboldogasszonyra (Mária mennybevétele) változtatták. 1676-ban a jezsuiták felújították a Nagyboldogasszony-templomot, már barokk stílusban. 1678-ban kicserélték a fő kolostorépület tetejét és megépült a katolikus gimnázium a korábbi domonkos kolostor épületének felújításával. A vastag falakra kétszintes épületet emeltek négy-négy teremmel, majdt később az épületet egy-egy tanteremmel bővítették észak felé. 1679. április 22.-én a kolostor és a templom leégett amikor a Józsa István páter vezette kurucok kifosztották Selmecet. A pusztítás nagy volt, az új Xavéri Szent Ferenc-oltár is tönkrement és a toronyból lezuhanó olvadt harang áttörte az eredeti, román stílusú boltozatot. 1682-ben Thököly Imre csapatainak közeledtére a jezsuiták ismét elmenekültek a városból.

1686-1689 körül a jezsuiták kincstári költségen renoválják az 1679-ben templomot: a mennyezetét részben újraboltozzák, 1689-ben pedig két új oldaltornyot emelnek. A templom elpusztult berendezését pótolják, Xavéri Szent Ferenc tiszteletére új oltárt állítanak, a régi oltárt az ekkoriban épült szélaknai jezsuita templomnak adják. A monstranciákat, cibóriumokat részben helyi ötvösmesterek készítik selmeci ezüstből.

1703 szeptemberében a jezsuiták ismét elmenekülnek a városból, amikor megjelennek Rákóczi kurucai Selmecnél.

1757-64 között történt a Nagyboldogasszony-templom nagyobb méretű barokk átalakítása. A két oldalhajó magasságát megemelik a főhajó magasságáig, a homlokzat és a három homlokzati tornyocska részleges átépítésével a templom - a rendházzal együtt - elnyeri egységes, elegáns barokk külsejét.

1773-ban VI. Kelemen pápa megszüntette a jezsuita rendet, és tagjainak ezt követően el kellett hagyniuk Selmecbányát. Helyettük a piaristák érkeztek a városba, akik tevékenységüket a gyermekek és fiatalok oktatására összpontosították. Az ő idejükben a kolostor főépületében működött az 1776-ban alapított Piarista Királyi Katolikus Gimnázium. A Nagyboldogasszany-templom 1780-ban plébániatemplom címet kapott, amely korábban a Szent Katalin-templomhoz tartozott. A templom szószéke és a keresztelőmedence is a  18. század során készült.

1806-ban egy tűzvész súlyosan megrongálta a templomot és a tornaterem épületét, amelyet később az északi oldalon két mellékhelyiséggel és egy nagyobb szobával bővítettek. A templom barokk belső berendezése is ekkor készült.  A templomot már az akkor divatos klasszcizmus jegyében építették át Josef S. Thalherr építész tervei szerint. A szentély freskóit 1811-ben festették. Az újonnan épített főtorony felső része és a két oldalsó tornyocska csak egy-két évtizeddel később, az 1830-as évek táján készültek el, már a klasszicizmus jegyében. A templom orgonája 1882-ből való. Idővel a több mint 500 éves kolostorépület már nem volt elegendő a céljának betöltéséhez.

1933-ban biztonsági okokból lebontják a volt katolikus gimnázium egyre rosszabb állapotú régi épületét, csak a gótikus ablakokkal rendelkező déli fal maradt meg. Területét később félig feltöltik, erre 1950 körül óvoda épül. Ma már ez sincs meg: az 1990-es években lebontják, helyén aszfaltozott parkolót létesítettek. 1989 és 2016 között a volt kolostor területén több régészeti kutatási szakaszt végeztek, amelyek segítettek feltárni eredeti kiterjedésének nagy részét.   

Cikk szerzője: Szöllősi Gábor