Esztergom: királyi kápolna

Az esztergomi várban található királyi kápolna III. Béla (1172-96) palotájának legszebb maradványa, amely átvészelte a viharos évszázadokat és viszonylag épen az 1934-es ásatásokkor került elő. "1934. év nyarán a magyar nemzet értelmiségét, sőt a külföld műértőit is lázas izgalomba hozta a hír, hogy Esztergomban, az ország egykori fő- és székvárosában, fenn a várban végzett tudományos ásatás során napfényre kerültek az Árpádházi királyok egykori palotája és a hozzáépült kápolna, csaknem teljes épségükben. A román-stílben épült, illetve renovált épületmaradványok kultúrtörténeti becsüknél fogva méltán sorolhatók az ország legbecsesebb műemlékei közé." 

III. Béla 1172-től építi a várban a régi helyén a palotát, melynek nagy része elkészült 1186-ra, a Capet Margittal, VII. Lajos francia király lányával, Fülöp Ágost király testvérével kötött házasság idejére. Egy belső erődfal zárta el a királyi palotát a várudvartól, ahonnét újabb kapun át lehetett a külső, nagy palotaudvarra jutni. A palota legvédettebb építményéhez, a déli szikla csúcsán álló, Fehér-toronynak nevezett lakótoronyhoz (a királyi család lakhelye) a belső palotaudvar kapuján keresztül vezetett az út. Ennek északi oldalán állt a királyi várkápolna, mely a késő román és kora gótikus építészet egyik magyarországi remeke, és az első gótikus építmény Közép-Európában.

A kápolna hajója még késő román jegyeket mutat, de a szentélye már a korai gótika jegyében épült. A kápolna első kifestése dísztelen fehér volt, ez elé kárpitot helyeztek. Második kifestése is III. Béla idején történt 1186 körül. Ennek legépebben megmaradt része az u.n. oroszlános freskó (galéria).  Ez az ismétlődő zöldre festett oroszlánalak, a mögötte álló sárga ("arany színű") életfával nem címerkép, hanem Krisztus-jelkép, mely a királyi kápolna falán legalkalmasabb volt arra, hogy Krisztus vallásának mindenhatóságát hirdesse (Christos Pantokrator), nem minden célzás nélkül a királyi hatalomra, amelyet Krisztustól eredőnek tartottak. A freskó művészeti minősége kimagasló volt az akkori korban.

Az Árpád-ház fiági kihalása utáni trónharcokban minden bizonnyal sérült a kápolna is és szükségessé vált a kifestése. A 14. század első harmadában Telegdi Csanád érsek, királyi kancellár idején (1330-49) a belső teret kiváló minőségű trecento falfestményekkel díszítették.  A művészt Itáliából érkezett, és feltételezhetően Ambrogio Lorenzetti köréhez tartozott.  A kápolnában feltárt trecento freskók, amelyek az egykorú itáliai művészet legjobb alkotásai mellé állíthatók, jelzik a magyar Anjou-kor művészeti színvonalát. A freskók egy része a kápolna oldalfalain került elő; ezek gótikus, karélyos keretekben szentek mellképeit mutatják. "A 13 x 6 m nagyságú kápolna két, közel egyenlő részre oszlik, a négyzetes hajóra és a nyolcszög öt oldalával záródó szentélyre. A hajó három oldalfala több méter magasságban áll, és rajta a falképek, főképpen az alsó részen, in situ láthatók. Itt, a közel másfél méter magas festett függöny-motívum felett, négykaréjos keretekben nyolc szent férfi mellképe kapott helyet, kik könyvet tartanak kezükben. Az idős és fiatal szentek apostolokat ábrázolnak. (3. kép) Az itáliai kora-trecento festészetben, főképpen a sienai Duccio művészetéből jól ismert az apostolok szakállas-szakálltalan ábrázolásainak ritmikus váltakozása. Az apostol mivoltot igazolják a képekre kissé később, de még a XIV. században al secco ráfestett felszentelési keresztek, valamint a gyertyatartók helyei. (A templomszenteléskor a püspök 12 helyen megkeni a falakat krizmával, kereszt alakjában, amely az egyház pilléreit jelentő apostolokat idézi. ... Az esztergomi várkápolnában, a hajóban nyolc apostol kapott helyet, a további négy a szentélyben állhatott, amely a török támadás során teljesen beomlott. így csak feltételezhetjük, hogy a két főapostol, Szt. Péter és Szt. Pál, valamint a két evangélista apostol, Szt. Máté és Szt. János, a hajó ábrázolásaihoz hasonlóan, karéjos keretekbe foglalt mellképek alakjában jelentek meg a szentélyben, az északi és a déli két-két párhuzamos falszakaszon, a felszentelési kereszttel együtt. )" - [Prokopp, 2001].  A kápolna román portálja feletti félköríves timpanont a 15. században Szent Anna freskójával díszítették.

A kápolna boltozata valószínűleg Esztergom 1594-es ostromakor vagy a késöbbi, de még a 15 éves háborúban elszenvedett ágyúzásokkor omlott be, amit utána földel töltöttek fel. Az elpanírozott felületen ágyúállásokat képeztek ki. A maradványok több mint 340 évig a föld alá kerültek. 

A kápolna feltárása 1934-ben kezdődött, ekkor a boltozata és a szentély nagy része romokban hevert. A hajó oldalfalai szerencsére a föld alatt 4-5 méter magasságig megmaradtak és megőrizték a 14. századi és helyenként a korábbi, a kápolna építésével egyidős 12. századi freskókat is. A törmelékből előkerült építészeti elemek lehetővé tették a kápolna hiteles rekonstrukcióját. Várnai Dezső, a feltárások építésvezetője írta: "A töredékesen és földnedves állapotban, rikító színekben szinte frissnek tűnnek, de rohamosan válnak le a szép kváderköves falról, ahol egyes helyeken még az első 1200 körüli falképek csekély maradványait is észlelni lehet". A falképek első restaurálására A Műemlékek Országos Bizottsága (MOB) közvetlenül a feltárás után, 1935-1937-ben az olasz Mauro Pelliciolit kérte föl. Az oroszlán réteg "feltárása", illetve láthatóvá tétele is neki köszönhető, miután eltávolította róla a 14. századi réteget. Az 1950-60-as évek restaurálásai a világszerte használt paraloid műanyagbevonattal azonban sokat ártott a freskóknak. A 2000-es Millenniumra az Országos Műemlékvédelmi Hivatal országos pályázatot hirdetett az esztergomi vár középkori falképeinek korszerű restaurálására, amit a tíz éve Olaszországban dolgozó, nemzetközileg elismert magyar festőművészrestaurátor Wierdl Zsuzsa nyert meg és végzett el kiváló minőségben. 

Cikk szerzője: Szöllősi Gábor