Késmárk

Késmárkot 1251-ben említi először oklevél, amikor IV. Béla német telepeseket telepített ide. A Lőcsei krónika viszont megemlíti, hogy "1190-ben a késmárki apácakolostor, ahol ma a kastély áll, felépült és virágzik". 1269-ben IV. Béla városi jogokat adományozott Késmárknak ("Kaszmark. / Kesmark").  A 14. században az Anjou-kori oklevelekben gyakran "Forum Caseorum" (Sajtvásár) néven szerepel. 1368-ban már biztosan fal vette körül a várost, mert egy adománylevélben megemlítik a Szt. Erzsébet templomot, ami a városfal mellett fekszik.

1410. április 6. és 18. között Késmárkon tárgyaltak Zsigmod király és II. Ulászló lengyel király megbízottjai a békéről. 1423 márciusában Késmárkon kötött szövetséget Zsigmond király, II. Ulászló lengyel király és Vitold litván nagyherceg a cseh husziták ellen.

1433. április 25-én a Krakkó felől betörő cseh táboriták megostromolták Késmárkot, elfoglalták és kifosztották a várost. Elfogták a városi tanácsot és erős helyőrséget hagytak a falak között, miközben a sereg többi része a Szepességet fosztogatta. A husziták május elején vonultak ki a teljesen feldúlt városból. A városi tanács le akarta rombolni Késmárk falait, hogy ne legyen többé célpontja a huszitáknak és ne tudják magukat befészkelni, de Zsigmod király ezt erélyesen megtiltotta és a városfalak megerősítésére kötelezte őket.  Még ebben az évben Zsigmond király megújította Késmárk kiváltságait, melyeket a régi királyoktól kapott, mert amikor a husziták megrohanták és felégették a várost, az oklevelek elpusztultak. 1438-ban Podolin legyel kapitánya, Saffranecz fosztogatta a Szepességet. Rozgonyi István seregével megszállta Késmárkot és három csatában szétverte a lengyeleket.

1440. februárjában Erzsébet özvegy királyné felszólította  Késmárk, Lőcse, Bártfa, Eperjes és Kassa városokat, hogy ne nyissák meg kapuikat a Lengyelországból érkező I. Ulászló királynak. Késmárk ennek ellenére április 23-án megnyitotta kapuit a fényes kísérettel érkező Ulászlónak. Erzsébet a csecsemő V. László érdekeinek védelmére behívta az országba a cseh zsoldosvezért, Brandisi Jan Jiskrát (Giskrát). A felvidéki királyi városok Erzsébet pártján maradtak, így a Késmárkhoz közeli Lőcse is. Késmárkot még az Albert király által kinevezett rihnói Perényi Miklós tartotta meg Ulászlónak. Giskra 1441. július-augusztusban sikeresen védte meg Kassát Ulászló cseh hadvezérétől, Jan Capektől. Miután a támadók vereséget szenvedtek, Giskra a Szepességbe vonult és ostrom alá vette Késmárkot, amit a Szepességi Krónika szerint október 15-én egy késmárki polgár árulásával foglalt el. A Perényi megsegítésére érkező Capek elkésett a felmentő sereggel. Perényi megadta magát Giskrának (később kiszabadult és a várnai csatamezőn vesztette életét). Késmárk 1444 és 1462 között Giskra kapitányának, Dobrai Brcsal Miklós kezén volt.

1455 nyarán viszály tört ki a huszita vezérek között. Giskra ellen fordult Komorowsky, Brcsal és Bartoss is, akik Giskra területeit támadták. Giskra mielőbb vissza akarta foglalni Késmárkot, ezért Czajka nevű kapitányát küldte kiostromolni az ellene lázadókat, ezzel párhuzamosan a csütörtökhelyi templomot megerődítette és támaszponttá alakította át. Gaspar Hain lőcsei krónikája szerint 1455-ben Giskra erős sáncot vetett a csütörtökhelyi templom körül, hogy a késmárki kapitányok ellen megvédje magát ("Anno 1455. Hat Jan Iszkrow eine starcke schantze aus der Kirchen zu Donnerszmarckh gemacht, sich wieder die Haubtleuth der Stad Käszmarckh zu schützen."). Az egymás ellen harcoló csehek Pálóczi László országbíró és Perényi János tárnokmester közbenjárásával rövid időre beszüntették az ellenségeskedést, de 1456 tavaszán ismét kitört a háborúskodás. Giskra Csütörtökhelyet felkészítette a harcra és innen indult meg Brcsal ellen Késmárkra. A csehek közötti ellenségeskedésnek végül V. László király vetett véget. 1461-ben épült fel a késmárki városháza.

1462-ben Mátyás király kiváltotta Késmárkot Brcsal kezéből és a Szapolyai családnak adta a cenzust (adót), amit addig Késmárk a királyi kincstárnak fizetett, így a szabad királyi város az ő uralmuk alá került.  1463. szeptember 16-án Szapolyai István a felsőrészek főkapitánya már Késmárkról értesíti a bártfaiakat Komorovszki Péter, Hertwitowiczi Barthos s más bratrivezérek ellenséges szándékairól.

Késmárk várát Szapolyai Imre és István 1462 és 1465 között építette a husziták által elpusztított Szent Erzsébet templom és kolostor helyén, a városfalhoz kapcsolva. A templom falai most is láthatók a vár udvarán. A vár építését megelőzte Mátyás király levele Szapolyai Istvánnak 1461-ben, hogy építsen a Tátra alatt ("sub Alpibus") valamilyen erődítményt. 1463. október 18-án egy Bártfa városának címzett levelet már Szép Pál, a késmárki vár várnagya írta alá, majd egy későbbi, 1465. szeptember 27-én kelt levélben az állt, hogy a „castellum“ már felépült.

1464. július 4-én Szapolyai Imre boszniai kormányzó, dalmát–horvát–szlavón bán, tekintettel Késmárk városa ("civitate nostra Kesmark") szegénységére, négy évre elenged földesúri adójukból évi száz aranyforintot. Megerősíti Késmárk város valamennyi, a régi királyok és Mátyás király által adományozott kiváltságát, és mint földesúr kijelenti, hogy a várost ezekben meg kívánja tartani. 1465. szeptember 27-én Szapolyai elengedett a város földesúri adójából évi 9 forintot, tekintettel arra, hogy a kastély ("castelli") építésekor néhány adóköteles házat elbontottak ("ab eo tamen tempora, quo in dicta ciuitate nostra castellum erectum esset, in locoquo ipsius castelli quamvis nonnulli domus destructe essent..."). 1490-ben Varkocs Kristóf a Szapolyaiak késmárki várnagya ("castellanus noster de Kesmark"). 1500-ban a városfalak romosak voltak, a városi tanács Hedvig tescheni hercegnőhoz fordult segítségért. 1510. január 17-én a hercegnő és fia, Szapolyai János egy évre elengedi a késmárkiak rendes adóját szegénységükre, illetve plébániatemplomuk és tornyaik felújítási munkálataira tekintettel. 1514. július 23-án a hercegnő utasította a késmárkiakat, hogy Varkocs Kristóf várnagy és kapitány utasításai szerint folytassák városuk megerősítését, senkit se engedjenek be a városba vizsgálat nélkül, és egyszerre csak két kaput tartsanak nyitva addig, míg az országban folyó pusztítás véget nem ér. 1517-ben a várban álló kápolna tetejét kellett felújítani.

A mohácsi csata utáni kettős királyválasztás után Szapolyai János király 1527-ben Késmárkot Batthyány Ferencnek adományozta. A két király közötti polgárháborúban 1527-1535 között összesen 13 különböző tulajdonosa volt a várnak, amitől a város szenvedett leginkább, hiszen mindegyiknek hűségesküt kellett tennie, adót kellett fizetnie és katonaságot kellett kiállítania. 1528-ban a a Ferdinánd-párti lőcseiek elfoglalták Késmárkot, de azt I. János a lengyel nemesnek, Lasky Jeromosnak adományozta  „az I. Ferdinánd ellen vívott harcokban tanúsított hűségéért”.  1530. november 20-án Kosztka Miklós árvai kapitány 1500 gyalogos és 400 lovas katonával elfoglata a késmárki várat és a város is meghódolt neki. Kosztka később átadta Késmárkot Laskynak. Ő 1531-ben  tovább zálogosította Alsó-Luzsica helytartójának, Minkovics Miklósnak, aki időközben Lasky több más birtokát is elfoglalta. A két lengyel nemes konfliktusba keveredett egymással, ezért került sor I. Zsigmond lengyel uralkodó beavatkozására, aki Késmárk várát magának foglalta el. Lasky végül 1532-ben kifizette Minkovicsot, és beköltözött a késmárki várba.  Lasky Jeromos később átállt I. Ferdinánd pártjára, és tőle is adományt szerzett Késmárkra. Az 1530-as évek első felében Késmárk és Lőcse valóságos külön háborút vívtak egymással Lasky átállásáig.

1571-ben Miksa király Lasky Jeromos fiát és utódját, Albertet megerősítette Késmárk birtokában. Lasky Albert viszont tékozló életmódja miatt eladósodott.

Thököly Sebestyén nagyszombati kereskedő hatalmas vagyonra tett szert, és 1572-ben nemesi címert kapott a királytól. 1578-ban a Fuggerektől megvásárolta Vöröskő várát, de a császár nem hagyta jóvá. Thököly ez után Késmárkot és a savniki uradalmat szemelte ki magának.  A két birtok ekkor Lasky Albert tulajdonában volt, de ő  Rueber János de Pixendorf felső-magyarországi főkapitánynak zálogosította el 42.000 forintért már 1573-ban. 1575-ben tüz ütött ki Késmárkon, mely a várat is megrongálta. Rueber csak a legszükségesebb javításokat végeztette el, és kiszabdította Lasky évek óta fogságban tartott feleségét. 1577-ben Rueber Thurzó Szaniszlónak zálogosította el Késmárkot 12.000 forintért, de 1579-ben visszaváltotta tőle és Thökölynek adta el a zálogjogot  Savnikkal együtt  42.000 forintért,  ami egy bonyolult és zavaros birtoklási folyamatot indított be: az új zálogbirtokos a késmárki és a savniki uradalmat kezéhez vehette, de Késmárk várát és a várost nem. Thököly Bécsben találkozott Laskyval, aki először tiltakozott a zálog átruházása miatt, de hamarosan felvett még 18.000 forintot Thökölytől azza a feltétellel, hogyha 3 éven belül nem fizeti vissza a most már 60.000 forint zálogot, akkor Késmárk és Savnik Thökölyé lesz zálogjogon. Bonyolította a helyzetet, hogy az udvar nem szerette volna, ha a Báthori István vezette Lengyel királysággal határos végvár magánkézbe kerülne. 1580-ban Laszky felszólította a késmárki polgárokat, hogy engedelmeskedjenek Thökölynek. Rueber erre erőszakkal elfoglalta Késmárkot, kizárva Thökölyt a várból, aki ideiglenesen Savnikon rendezkedett be. 1582-ben Rueber és Thököly egyességet kötött a késmárki vár átadásáról, a császár azonban ezt sem hagyta jóvá. Végül Ernő főhercegnek kellett közbelépnie, és 1583-ban Thököly végre elfoglalhatta a várat. 1584-ben Lasky vakmerő támadást intéz a vár új birtokosa ellen a városi lakosok egy részétől támogatva, de az oda siető kassai császári csapatok kiűzik. Thököly  levélben tudatta a királlyal az eseményeket: "...A közönség nagy része megfeledvén fölséged és én irántam való kötelezettségről, átallott Lasky uram pártjára, neki esküdött s az ő biztatásai által buzdítva, ellenem fegyvert fogott. Néhányszor jelt adtak a támadásra Lasky uram az egész nép előtt engem a legiszonyúbb szidalmakkal s a legsértőbb kifejezésekkel illetett, aztán nyiltan főlhívá a polgárságot a vár elfoglalására, a mint ezt csakugyan meg is kisérték, ostrommal bekerítének, a vár ablakaiba bombákat vetettek, s kevésbe múlt, hogy a puskagolyók halálomat nem okozták." 1587-ben ismét kitört a viszály Sebestyén úr és a késmári polgárok között, és Rudolf császárnak kellett komisszárokat küldeni az ellentétek elsimítására. Thököly tevékenyen részt vett Győr 1598-as visszafoglalásában, amiért bárói rangot kapott.

Késmárk 1604. november 9-én hitlevelet bocsátott ki Bocskai Isván részére, melyben feljegyzi, hogy Lippay Balázs hajdú kapitány a maga és katonái nevében megígéri, hogy megőrzi a várost és annak lakóit kiváltságaikban és sértetlenségükben és nem akarja őket háborgatni. A város lakói pedig esküt tesznek a lutheránus vallás, a haza szabadságának védelme mellett, és támogatják Bocskai Istvánnak a keresztény hit terjesztésére irányuló törekvéseit. Thököly is  Bocskai híve lett és a fejedelem képviseletében vett részt az 1606-os béketárgyalásokban.

Thököly Sebestyén 1607-es halálakor a vagyonát nem osztotta fel gyermekei között, hanem elsőszülött István fiára hagyta Késmárkot. A városi templomban temették el, ahol később Thököly Imre hamvait is elhelyezték. Sebestyén idején volt a vár első építészeti átalakítása, amely jelentősen megváltoztatta az épületek jellegét. 1628-ban a bejárat kaputornyot renoválták, erről a tornyon elhelyezett Thököly és Thurzó címer felirata tanúskodik: „Turris Fortissima, nomen Domini. Stephanus Teökely de Késmark. Anno salutis 1628. Hanc renovari curavit."

Bethlen Gábor 1619-es hadjáratakor 2000 tallért követelt a várostól, hogy az elkerülje az ostromot. 1644-ben Thököly vendégül látta I. Rákóczi György erdélyi fejedelem hadvezrét, Kemény Jánost.

Thököly I. István alatt kiéleződött a feszültség a város és a birtokos között.1647 márciusában Thököly a tulajdonában lévő Árva várából hívott zsoldosokat és hagyta, hogy a késmárki polgárokat fosztogassák Abaffy árvai kapitány emberei. Leváltotta az új bírót, a saját emberét nevezte ki a helyére és a szenátorok helyére is új emberek kerültek. Végül 1651-ben Thököly István és Késmárk egyezséget kötöttek Bécsben és a város kikerült a földesúri hatóság alól, ezzel visszanyerte szabad királyi városi rangját. A szerződés alapján a város nemcsak az uralkodónak, hanem Thökölynek is fizetett váltságdíjat, mégpedig 50.000 aranyat azzal a feltétellel, hogy amennyiben egy éven belül nem fizeti meg ezt az összeget, a város örökös jobbágyságra jut. 

Thököly Imre 1657. szeptember 25-én született Késmárkon Thököly II. István gyermekekén. István úr idejében volt a vár legjelentősebb átalakítása.  A munkák során az új reneszánsz palota homlokzata sgraffito díszítést kapott. Az 1658-ból származó felirat szerint a gótikus várkápolnát az alapjaitól II. Thököly István épített át, nagy gyönyörűséggel. Új stukkókat és egy nagy síremléket készíttetett. A kápolna meghatározó eleme a hársfából faragott korai barokk, csavart oszlopos oltár, melyek között Szent Gellért, Imre, István és László művészileg is értékes szobrai láthatók. A kápolna falán látható a 22 évesen, 6 gyermeket hátrahagyva elhunyt Gyulaffy Mária, II. Thököly István felesége márvány sírkövének másolata. Felújították a 4 védtornyot, felhasználva a régebbi szerkezeteket, valamint a várat körülvevő falakat is, és renoválták a palotákat (a legnagyobb és legreprezentatívabb helyiségeket), sok helyen újjáépítették a szobákat és új boltíveket készítettek. Egy későbbi összesítés szerint Thököly 36.000 aranyforintot költött az átalakításokra.

Thököly II. István belekeveredett a Wesselényi-féle összeesküvésbe, ezért a  császár 1670. november 1-én parancsba adta elfogását és vagyonának elkobzását. A vár berendezését állítólag 19 teljesen megrakott szekéren szállították át a bécsi császári udvarba és Kassára, az orgonát és a harangokat pedig Lőcsére. Thököly ekkor Árva várába vonult vissza, ahol azután meg is halt. Amikor a császári csapatok megostromolták Árvát, az ifjú Thököly Imre a család erdélyi birtokaira menekült.

1672-ben a bujdosók támadásakor a vármegyék nemessége csatlakozott hozzájuk. Szeptember 28-án Serédy Benedek csapatai már Eperjes alatt álltak, és a város meghódolt neki két nap múlva. Rövid időn belül Késmárk is követte Eperjes példáját, Szirmay Miklós foglalta el  Thököly Imre nevében.

Thököly Imre csatlakozott a felkelőkhöz és sikeres hadjárataival elfoglalta Felső-Magyarország nagy részét. 1680. augusztus 15-én seregével hirtelen Késmárk alá vonult és miután elfoglalta a várost, az ottani őrség 50 tagját besorozta a saját seregébe. A várat fényes fejedelmi székhellyé tette, de a hadjáratok miatt keveset tartózkodott itt.  A törökök Bécs alatti veresége után 1683. november 24-én a lublói lengyel starosta, Lubomirsky és Dünewald császári tábornok elfoglalták Késmárkot. Thököly 1684 márciusában betört a Szepességbe és visszavette ősei tulajdonát. Ekkor tette utolsó látogatását Késmárk várában.  Amíg a kurucok Kisszebent ostromolták, a várban helyőrséget hagytak. Amikor egy hónap múlva hírét vették, hogy Caraffa 1500 lovasa közeledik Késmárk felé, harc nélkül elhagyták a várost, de májusban már ismét Thököly emberei voltak a késmárki várban.  Augusztus végén Schulz tábornok és a vele egyesült Barkóczy Ferenc szepességi hadjáratakor ismét a császáriak szállták meg.

1687-ben I. Lipót eladta Késmárkot Rueber Ferdinándnak. A földesúr és város közti régi ellenségeskedés kiújult. Rueber 1700-as halálát követően a késmárkiak kivásárolták magukat az örökösöktől 80 000 rajnai aranyért, de a  várhoz tartozó valamennyi birtokot csak 1720-ban szerezte meg a város, amikor minden adósságát törlesztette.

A Rákóczi-szabadságharc kitörése után már 1703 szeptember elején megjelentek a kuruc portyázók Késmárk alatt, de a császári őrség ekkor még szilárdan tartotta a várost.  Szeptember végén a kurucok sikertelenül rohanták meg a várost, Nagy István kuruc kapitány belátta, hogy tüzérség nélkül nem lehet Késmárkot elfoglalni. A polgárok végül 200 birodalmi tallért fizettek a kurucoknak váltságként, mire azok szeptember 30-án elvonultak a falak alól. Október 1-én viszont Thököly egykori kapitánya, Monoky Ferenc érkezett Késmárk alá három zászlóaljnyi kuruccal. Ő nem akart alkudozni, ezért a városi tanács megnyitotta a kapuit azzal a feltétellel, hogy a kurucok ismerjék el és tartsák tiszteletben Késmárk jogait és kiváltságait. A kurucok 1703. október 2-án vonultak be a városba, a polgárság felesküdött Rákóczi hűségére. A romos városfalakat helyreállították, Kray Jakab főbíró 1704-től Rákóczi egyik legfőbb híve és tanácsadója lett.

1709 novemberében Siegbert Heister benyomult a Szepességbe és Lőcsét támdat meg, de a kuruc őrség keményen ellenállt. Erre ostromzárt hagyott Lőcse alatt és Késmárk ellen indult. A Késmárk közeli Leibic mellett letáborozó császári seregen a késmárki kurucok rajtütöttek. A kezdeti sikerek ellenére a császáriak visszaszorították a támadókat, a vezérük Csemniczky is elesett.  Heister másnap a várhegyen ütegeket állított fel és december 12-én ágyúzni kezdte Késmárk városát. Ezzel párhuzamosan megkezdték a Szabó-bástya aláaknázását. Az ágyúzástól kigyulladt a város, a kuruc parancsnok, Bajcsy György 30 emberével kiszökött az egyik kapun (Bercsényi később vasra verette ezért). A magára hagyott polgárok megadták magukat december 13-án. Heister véres megtorlásba kezdett, a város vezető polgárait, Kray Jakabot, Lányi Mártont és Jánost, Toperczer Sebestyént, Szakmáry Andrást, Szakmáry Dávidt és Mudrany Dánielt fogságba vetette, a város élére a saját embereit ültette. Heister pár nap múlva Kray Jakab főbírót, Lányi Márton városi tanácsost, és Toperczer Sebestyén szíjgyártót felkasztatta.  A város megpróbáltatásai folytatódtak, Löffelholz von Colberg altábornagy 1200 emberét elszállásolták a polgárok házaiban és az ellátásukról is nekik kellett gondoskodni. 1710-ben pestis tombolt a városban, 1711-re már csak árnyéka volt önmagának az egykor virágzó város.

1720-ban a város lett a tulajdonosa a várnak, amelyet elhanyagoltak. Volt a várban gabonatároló, kaszárnya, műhelyek, és egy időben ispotály is működött benne.  Az épületekben többször tűzvész tett kárt,  így 1741-ben és 1787-ben is. A vár belső épületei annyira károsodtak, hogy egy részüket lebontották. A város falait sem állították helyre, azok maguktól ledőltek, vagy a polgárok kőbányaként használták.  Bél Mátyás a halála után 1767-ben kiadott Compendium Hungariae Geographicum című munkájában már siralmas képet festett a várról: „A késmárki várat kettős fal veszi körül és 5, elegánsan kiemelkedő tornyocskája van. De most, midőn vételi jog révén visszaadatott a késmárkiaknak, az egykori gyönyörűségnek már csak az árnyéka vetül rá és romokban áll."  1860 körül a város a vár nyugati oldalán lévő falak egy részét lebontotta, és helyükre katonai laktanyát épített. 1865-ben ismét tűz volt a várban. Weber Samuel 1880-ban írta róla: "Most a hozzáépített kaszárnyán, szegényházon és karbantartott kápolnán kívül csak romhalmaz és omladékok vannak itt, melyek fennhangon hirdetik, hogy minden hiábavaló..." A helyzet 1897-ben sem volt jobb: "Az öt tornyos vár megszűnt lenni. Most romok jelzik helyét." A vár egyes részei 1890 körül textilgyárként szolgáltak. Egy 1901-es újabb tűzvész után, amely elpusztította a vár tetejét, a Magyar Műemléki Hatóság helyreállíttatta.

1931-ben múzem nyílt a várban. 1943-ban a II. világháborúban a múzeumot bezárták, és a német Gestapo foglalta el a várat. A  a földszinti helyiségeket börtönökké alakították át és itt gyűlytötték össze a környék zsidóságát a deportálásokhoz. A vár és város is megsérült a harcokban. 1946-ban a kitelepítendő zipsereket gyűlytötték ide. A múzeum csak 1947 augusztusában nyitott meg újra. 1962 és 1985 között a vár megújult, majd 2016-ban kezdődött a vár nagyobb rekonstrukciója, amely 2018 júniusáig tartott. Napjainra a vár épületeit helyreállították, a város falainak még három szakasza látható. Néhány éve a vár előtti téren felállították Thököly Imre lovasszobrát.

Cikk szerzője: Szöllősi Gábor